TOPliszt - Liszt Olivér konyhablogja

Ó, ha kókuszkocka lehetnék...

Szerettem a nyolcvanas éveket, már amire emlékszem belőle, mondjuk úgy a második felére a 86-os vébétől. Kicsit unalmas és kicsit szürke volt az élet, de békés, és egyszerűen teltek a mindennapok. Ha játszani akartam, lementem a térre focizni vagy pingpongozni, ha pedig nyugati kocsikat akartam látni, Apuval kibicikliztünk a margitszigeti termálszálló elé, aminek a parkolója tele volt NSZK rendszámú autókkal. Porsche, Merci vagy BMW jeleket rajzoltam ceruzával a füzetembe, persze csak azután, hogy összenyálaztam a vezető oldali ablakot, hogy megnézhessem, „mennyi van beleírva”. Szóval békében éldegéltünk, talán azért is, mert mai szemmel akkor az emberek nagy része hasonló körülmények között élt (direkt nem írom, hogy mindenkinek volt munkája, mert ma ez a legnagyobb nosztalgikus tévedés, miszerint a kommunizmusban nem volt munkanélküliség). Ami biztos, hogy nem volt nagy fogyasztói szabadság: a magyar átlagpolgár ugyanolyan bútorok között ugyanazt itta, ugyanúgy öltözködött, ugyanolyan zenét hallgatott, ugyanazt az autót vezette, ugyanazt a tévéadást nézte. Ugyanazt a mirelitpizzát és bélszínrolót vette ugyanabban a boltban, ugyanazt a zenét hallgatta, ugyanarra a pártra szavazott (muhaha) és ugyanazt a féle hamburgert és hotdogot ette. Azt a jó kis karóba húzott óriáskiflit, benne Orsi virsli és mustár-ketchup keverékkel, amit 16 Ft-ért árultak pl. a Palatinus strand büféjében. Hogy miért tűnt el mára Pest utcáiról ez a fajta gyorskaja nem értem: olcsó volt, laktató és a tökéletesen kézhez álló, igazi streed food cucc.

Nálunk pedig ugyanúgy nézett ki minden szülinapi zsúr: átjöttek az osztálytársaim, többnyire a fiúk, majd játszós ruhában Apu vezetésével és egy szovjet bőrlabdával a hónunk alatt kimentünk a Margitszigetre focizni. Mire visszaértünk a panelba, kész is volt a vacsora: mini virslik kenyérrel, mustárral majd jöhetett a nagy kedvenc: a kókuszkocka! Ez a kókuszreszelék iránti vonzalom nem tudom mikor ívódott be a magyar közízlésbe, de meggyőződésem, hogy egész Európában nálunk a legmagasabb az egy főre jutó kókuszreszelék fogyasztás, amit ugyanolyan természetességgel eszünk, mint a nagymama baracklekvárjával megkent palacsintát. Pár napja beakadt, hogy vagy 10 éve nem ettem finom, Anyu-féle kókuszkockát, és onnantól nem volt megállás. Elővettem a legjobb piskóta receptem, feltettem olvadni az étcsokit, vettem a boltban kókuszreszeléket, és már kezdődhetett is az emléktúra.

kókuszkocka

Hozzávalók (15 db, fejenként négy harapásos kókuszkockához):

  • 17,5 deka vaj
  • 17,5 deka cukor
  • 17,5 deka liszt
  • 3 nagyobb tojás
  • 2,5 kk sütőpor (picit kevesebb, mint fél csomag)
  • 1 rúd vanília kikaparva (vagy 1 csomag vaníliás cukor)
  • 1 csipet só
  • A csokimázhoz: 15 deka cukor / kb. 1,5 dl víz / 15 deka vaj / 7-8 deka étcsoki / 1 ek rum / 1 dl tejszín

A piskótatészta elkészítése: 1) A sütőt előmelegítjük 180 fokra. 2) A kimért vajat és cukrot egy keverőtálban habverővel (gépi) 2-3 perc alatt krémesre keverünk. 3) Majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat és a vaníliát, és jól kikeverjük az egész masszát. 4) A kimért lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk a sót, és a sütőport majd több adagban a krémhez adjuk. 5 ) Ekkor már nem habverővel dolgozunk, hanem egy spatulával / kanállal szépen egyenletesen keverjük el a lisztet a tojásos-cukros masszában. 6) A nyers tésztát vajjal kikent (vagy sütőpapírral bélelt) tálba kanalazzuk, akkorába, hogy a tészta nyersen is legalább 3 centi vastag legyen. 7) Előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készül el a piskóta, amit tűpróbával ellenőrizhetünk. 8) félidőben én levettem a hőfokot 160 fokra és csak légkeverésre, hogy ne süljön túl korán barnára a tészta teteje. 9) A kész piskótát kockákra vágjuk és félretesszük hűlni a csokifürdő előtt.

A csokimáz elkészítése: Vízgőz felett egy keverőtálban felmelegítjük a cukrot annyi vízzel, amennyi ellepi. Majd hozzáadjuk a vajat és a csokit, és kézi habverővel csomómentesre keverjük. Legvégén hozzáöntjük a tejszínt is, amitől picit krémesebb és könnyedebb lesz az egész, és épphogy felforraljuk. Ha kész vagyunk, átöntjük a csokikrémet egy másik, hideg keverőtálba, ahol majd a piskótakockákat egyenként megforgatjuk. A csokifürdő után a piskótakockákat rácson hagyjuk lecsepegni, majd jöhet a legfontosabb névadó lépés: minden egyes kockát jó alaposan megforgatunk a kókuszreszelékben. Így lesz egy egyszeri csokiba mártott darab piskótából egy egész nemzedék (vagy kettő) szülinapi zsúreledele: a kókuszkocka. Éljen soká a kókuszkocka!

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. HahoPihe Konyhája says:

    Igazán nincs mit, örülök, ha tetszett, bizonyára ízleni is fog! 😉

  2. Liszt Olivér says:

    Köszi HahóPihe! bizony, a kókuszkocka visszahozza a közelmúlt ízeit, rám teljesen nosztalgikusan hatott. Én pedig a parasztreggelis tippet köszönöm, 7végén bejátszom!

  3. HahoPihe Konyhája says:

    Szuper bejegyzés, mosolyogva olvastam, és milyen igaz is minden sor… 😉 De rég készítettem kókuszkockát, azt hiszem le kell sepregetnem a receptről a port lassan… nekem egy mézes piskótás receptem van, a külső burok pedig kakaóból van, de csokival is finom lehet, legközelebb kipróbálom! 😉 Szép estét!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!