TOPliszt - Liszt Olivér konyhablogja

Szőnyeget a konyhába - avagy mit-mikor együnk meg a földről

Mióta a fiam belépett a fogd meg – dobd el korszakába, egy ideig ment az állandó hajolgatás, és fejsimi – ez az én fiam, nézd, hogy tud dobni. Boldogan mosogattam mindent, amit szándékosan elejtett, mert hát milyen ügyes, ezt is meg kell tanulnia. Meg is tanulta pillanatok alatt, mint ahogy azt is, hogy ezt a játékot csak ketten jó játszani: ő megfogja és eldobja, én pedig hajlongok és megint elé teszem. Ha nem veszem fel, úgy néz a padlóra, hogy majd kiesik a székből. Ezt a helyzetet persze könnyű kikerülni, egyszerűen nem teszünk a gyerek elé semmit, amit ledobhatna. Jó, de kaját sem?

kaja a földön2

Hát ez az. Előbb-utóbb csak arra akarjuk nevelni, hogy önállóan falatozzon, és kezdésként kenyérbél darabkákat teszünk az etetőtámlára, hadd csipegesse fel magának. Vagy dobja le a francba, ha éppen véletlenül (vagy nem) kiesnek izgága ujjai közül. Nincs semmi baj, egy söprés és megy a morzsa a kukába. Kinek fáj. De amikor egyszer integető kezeivel az én vacsimat küldte padlóra, elgondolkodtam. Persze csak miután felkaptam a sajtos kenyeret a földről, lefújkáltam és újra a tányérra raktam (nekem ugyanis egy teli sajtos kenyérszelet már túl van azon a járulékos veszteségen, amin könnyen túltenném magam). Tényleg ebolás leszek másnapra, ha ezt a szelet kenyeret most így megeszem, vagy valóban létezik a még a gyerekkorból jól ismert 5 másodperces szabály, és ha időn belül felkapjuk a kaját, semmi bajunk nem eshet? (Mondjuk suliban akkor is az 5 mp-es szabállyal jöttünk, amikor tesi után valakinek a törölközője ráesett a lábvizes-szappanhabos zuhanytálcára).

Utánaolvastam, tényleg létezik. A legfrissebb kísérletet pont egy éve végezték el egy angliai egyetem kutatói (nem, ezek nem azok a brit tudósok), amiről anno itthon is többen hírt adtak. A kísérletben különböző ételeket (pirítóst, kekszet, tésztát) dobtak a földre és hagyták őket különböző ideig 3 és 30 másodperc között. A kísérlet eredményeiből egyértelműen kiderült, hogy a földön eltöltött idő jelentős szerepet játszik abban, hogy az adott étel mennyi baktériummal szennyeződik. Vagyis mennyi baktérium mászik a kajára iksz idő alatt. Minél kevesebb ideig marad a földön egy élelmiszer, annál nagyobb esélye van a baktériumtámadást megúszni. Persze a „nagyobb esély” nem jelenti azt, hogy az 5 mp-es szabállyal tuti fertőzés-biztosak vagyunk, úgyhogy a gyereknek továbbra sem adnám a szájába a ledobott vajas kifli darabjait, én viszont biztos, hogy nem dobok ki egy szelet pizzát csak azért, mert az lefejelte a hidegburkolatot. Apropó burkolat: a kísérlet kétségkívül legizgalmasabb eredménye, hogy baromira nem mindegy, milyen felületre esett az étel. Ki hinné, de a legjobban a szőnyeg kíméli meg az ételt a baktériumoktól, a legnagyobb esély a fertőzésre pedig pont a csempénél és linóleumnál volt. Szóval nem mindegy az idő, és nem mindegy, hogy hová esik a cucc. Mint ahogy az is szerepet játszik, hogy mi esett le, vagy hogy meglátott-e minket közben valaki. A földre esett étellel kapcsolatos döntési helyzeteket az alábbi folyamatábra nagyon egyszerűen szemlélteti, aminek az angol verziójából készítettem egy könnyen emészthető ábrát magyarul. Csak most, csak nektek!

kaja a földön

(a cicusos képet INNEN nyúltam)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!