TOPliszt - Liszt Olivér konyhablogja

Karalábé krémleves – rázva, nem keverve

Irtózom a közhelyektől, és ahol lehet, harcolok ellenük, de bevallom, felszabadító érzés, ha nem kell mindig résen lennem, sőt, ha néha magam is elereszthetek egy közhelyszerű kijelentést. Ez most egy ilyen – közhelyeket nem csak nyomokban tartalmazó – bejegyzés lesz, a Nagyi Főztjéről. Igen, direkt Nagy Kezdőbetűkkel, hogy üljön az a közhely. (A kerülendő közhelyekről egyébként bővebben ITT és ITT!)
Nálunk ugyanis a „Nagyi Főztje” valóban fogalomnak számított, ez volt az origó, a családi zsinórmérték, amihez minden ételt viszonyítottunk. „Na, van olyan finom, mint a Nagyié?” – szegezte nekünk a kérdést Anyám, ha épp úgy érezte, ez a levese most különösen jól sikerült. Mert tudta jól, a Nagyi levesei gyakorlatilag verhetetlenek: a borsó- vagy gombalevesének ízét máig fel tudom idézni, pedig szerintem legalább 7-8 éve, hogy azzal kínálhatott engem. De nosztalgikus érzelmektől megszabadulva is mondhatom, hogy pl. az ő paradicsomleves + smarni menüsora örökre etalon marad. De Nagyi nemcsak a hétköznapi, suli utáni ebédmenüivel alkotott maradandót: ha jött az ünnep, jött az ünnepi nagyi kaja: töltött káposzta (füstölt csülökkel), töltött csirke, és az No.1 kedvenc vadas, zsemlegombóccal. Ez utóbbiért különösen felnézek rá: ha megkérdezte az unokákat, hogy mi legyen a vasárnapi ebéd, nekünk könnyű volt rávágni, hogy vadas zsemlegombóccal. Mert nem tudtuk, hogy ez neki egy fél nap piacozás után nettó egy nap álldogálást jelent a konyhában. Mondjuk egy teljes szombat délutánt, amikor megfőzte a marhát a zöldségekkel, és az egész vasárnap délelőttöt, amikor kifőzte a zsemlegombócot és elkészítette a vadas mártást. Merthogy Nagyinak nem volt ám akkoriban botmixere: a megfőtt zöldségeket húsdarálón passzírozta át, majd tette fel újra főni, hogy igazán pépes-krémes legyen az a mártás. Ez a nem mindegy. Aztán a 80. születésnapjára kapott egy botmixert a családtól. Majd 81 éves korában elment. Hozzá sem nyúlt a botmixerhez, ahogy azt a két pakli francia kártyát is szinte bontatlanul hagyta, amit méregdrágán vettem neki a pasziánszhoz, mert megérdemli. Csak az a szaros kártya már nem is papírból volt, hanem műanyagból: ha lerakott egy ászt a konyhaasztalra, akkor az az asztal finom lejtése miatt úgy siklott végig rajta, mint kés a vajon. (én szóltam, hogy lesznek közhelyek!)
Nagyi sok ingó- és egy fél ingatlansága mellett, a botmixere is rám maradt. Vadast csináltam már vele, de blogra nem fog felkerülni. Inkább maradok a krémleveseknél, amiket ő sose csinált, így ha jönne a kínos kérdés, hogy volt-e olyan finom , mint a Nagyié, hát csak megvonom a vállam. Ki tudja?

karalabekremleves.jpg

Karalábé krémleves füstölt sonkával – tribute to NAGYI

  • 1 nagyobb karalábé
  • 1 db krumpli
  • ½ póréhagyma (vagy egy kisebb fej vöröshagyma)
  • 1 ek vaj, 1 ek olívaolaj
  • ½-1 dl fehérbor
  • zöldségalaplé (fogalmam sincs mennyi, nem mértem)
  • 2 dl tejszín
  • pár szelet fekete erdei sonka
  • Fűszerek: só, bors, friss petrezselyem

Az olívaolajat a vajjal felmelegítjük, erre dobjuk a felaprított hagymát majd pár perc dinsztelés után a felkockázott karalábét és a krumplit. Egy percig hagyjuk víz nélkül sercegni a zöldségeket majd felöntjük fehérborral. Amint a bor elfőtt, felöntjük annyi alaplével, hogy a zöldségeket teljesen ellepje, sózzuk-borsozzuk. Függően attól is, hogy mekkorára vágtuk őket, a zöldségek kb. fél óra alatt teljesen megpuhulnak. Ekkor jöhet a konyhapultok shakere, a 21. század passzírozója, a botmixer, melynek segítségével pépesre pürésítjük a levest. Ezután a tűzre visszatéve beleöntjük a tejszínt és jól elkeverjük. Megvárjuk, hogy egyet buggyanjon, ha kell még egyszer ízesítjük és elzárjuk a gázt. Jöhet a frissen aprított petrezselyem, és tálaláskor az egészen apró morzsákká szabdalt fekete erdei sonka. A sonka nyers-sós-füstössége kiválóan harmonizál a karalábé és a tejszín lágy-sós ízvilágával. Közhelyeknek vége.
Utóirat: Nagyi, hiányzol!

Fogy a magyar? Halat neki!

 Tudja valaki, mi a különbség Portugália és Magyarország között? Nem, nem Christiano Ronaldo, és nem is Vasco de Gama, hisz nekünk is ott volt Puskás és Kőrösi-Csoma (muhaha). A válasz: 53 kg / fő / év. Pontosan ennyivel több halat eszik meg egy átlag portugál egy év alatt a balsors gyötörte magyar polgártársával szemben. És hogy mindez abszolút számokban mit jelent? Nem azt, hogy egy lisszaboni kikötői munkás 153 kilónyi éves haladagjára egy derék magyar honfitársunk szerény 100 kilóval tudna válaszolni. Ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor egy portugál 365 nap alatt majd 16x annyi halat tüntet el a gyomrában, évente 57 kilót, míg mi itt a Kárpát-medencében 3,6 kilóval majdnem utolsók vagyunk halfogyasztásban az EU-tagállamok között. Márpedig napi egy deka hallal nem lehet forradalmat csinálni, sem száz évig élni. Állandóan rinyálunk, hogy „fogy a magyar”, csak arról nem beszél senki, hogy közben meg a hal nem fogy. Merthogy biztos nem véletlen, hogy egy olyan relatíve szegény országban, mint Portugália mégis 5 évvel magasabb a várható élettartam, mint a sokat megélt Kárpát-medencében. S ez az 5 év plusz bizton nemcsak a napsütéses órák számával okolható, de jelentős szerepe van benne a 78 (ill. 73) évünk alatt magunkhoz vett ételek minőségének. Márpedig kevesebb minőségi étel létezik az emberi szervezet számára mint a hal, ami többek között teli van jóféle-barátságos (többszörösen telítetlen) zsírokkal, mint pl. az omega 3, amiről csak a legjobbakat. Nekünk mégis büdös a hal, sokan együtt emlegetik a tofuval, ami legalább annyira egészséges fehérjeforrás, mint a hal, de annak tényleg szar íze van. Nem úgy, mint egy jó kis pisztrángnak karalábépürével, amit még sherrys-vajjal is nyakon önthetünk.

Hozzávalók:

  • 2 db bontott pisztráng (a miénk szilvásváradi, milyen is lenne)
  • 1 ek olívaolaj
  • 2 ek vaj
  • 3 ek sherry, vagy jóféle Tokaji
  • ½ citrom leve
  • Fűszerek: 2 gerezd fokhagyma, só, bors, kakukkfű (vagy petrezselyem)

A karalábékrémhez:

  • 1 db nagyobb karalábé
  • 2 szem krumpli
  • 5-6 deka vaj
  • kb. 1 dl tej vagy tejszín, + tej a főzéshez

Az alaposan átöblített pisztrángokat egy jó éles késsel kb. 2 centinként beirdaljuk (nem szétszabdaljuk), majd mindkét oldalukat enyhén sózzuk-borsozzuk. Fogunk egy sütőedényt, kibéleljük sütőpapírral, löttyintünk rá egy kis olívaolajat, majd belefektetjük a pisztrángokat. Egy serpenyőben felhevítjük a vajat, hozzáöntjük a sherryt (én Sandeman sherryt használtam, köszi Sógornő!), beledobjuk a megpucolt fokhagymát egészben a kakukkfüvet, és alaposan beforraljuk, amíg a sherry nagy része elpárolog. Ekkor az egész lével nyakon öntjük a pisztrángokat úgy, hogy még a hasüregükbe is rendesen becsurgatunk. 180 fokos sütőben kb. 15-20 perc alatt bőven megpárolódnak a halacskáink és még színt is kapnak.
Ezalatt nekieshetünk a garnírungnak: a karalábét és krumplit megpucoljuk, kockára vágjuk, és egy lábosba tesszük, amit felöntünk annyi tejjel, hogy pont ellepje, majd még egy decinyi vizet is hozzáöntünk. A tejben ugyanis nagyon finom krémesre főnek a zöldségek, amik a tej ízét is átveszik valamelyest. Vigyázat: a fedőt nem tesszük rá, különben a tej úgy kifut, hogy sosem jön vissza. A zöldségeknek kb. fél óra elég, hogy teljesen megpuhuljanak. Ekkor leszűrjük a tejet, hozzáadjuk a vajat, meg egy kevés friss tejet/főzőtejszínt, sózzuk, és egy krumplinyomóval, vagy épp botmixerrel jó pépesre pürésítjük. Tálalás előtt pedig megszórhatjuk egy kevés új- vagy metélőhagymával, elvégre itt a tavasz…

(Térded csapkodtad a nevetéstől, netán hanyatt vágódtál a székkel, annyira tetszett a bejegyzés? Akkor tessék rálájkolni a facebook-on is, mert nincsen ám ingyen vacsora!)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!