TOPliszt - Liszt Olivér konyhablogja

Sültpaprika saláta - egypontnulla

Erről a kajáról mindig Erdély jut eszembe. (Ez az első mondat ne tévesszen meg senkit, nem magyarkodni fogok vagy elérzékenyülni, és nem is visszafoglalni.) Egyszerűen csak vannak dolgok, amiről Erdély jut eszembe. Mert ha lehet „bor, mámor, provance”, akkor lehet „pisztráng, sült paprika, Erdély” trió is, kinek-mik a hívószavai. Ha sokat is jártam ott, élni sosem éltem Erdélyben, így aligha tekinthetem magam többnek egy egyszerű turistánál. És mivel írói vénám is alig tapintható, nem gondolom, hogy nekem kéne papírra vetnem „a varázslatos és mesebeli Erdélyország” megható történetét. Maradjunk hát csak a sültpaprikánál: Csíkszereda belvárosában ültünk meggyötörten egy teraszon, talán a Petőfi Sándor utcában, úgy 8 évvel ezelőtt. Nyár volt, tikkasztó meleg (pedig a medvebrummogó zimankó sem ritka arra), mi pedig már a fél napot a kocsiban töltöttük. (Ha valaki  nagyjából bejárta már Erdélyt tudja, hogy az nem egy délutáni program egy nyitott tetejű Hop-on Hop-off buszon jégrémet nyalogatva.) Sört kértünk meg ebédet, amihez ilyen melegben jól csúszna valami saláta. Erdélyi cimborám és vendéglátónk a sült paprika salátára szavaz, az én szűz füleimnek pedig ez legalább annyira autentikusan hangzott, mint az, hogy előző este vinettát potyoltunk a lapítón. Amíg az ebédre várunk roma gyerekhad lepi el a teraszt, és az asztalon lévő kenyeret nézik. Kapnak is belőle, de ám 2 perc múlva újra az asztal sarkát kaparják. De most nem kenyeret kérnek, hanem egy kis aprót, mert éhesek. No, ezt a logikát nehezen követtük, de azért pár leijel az útjukra engedtük őket. Az adakozásnak aztán a pincérnő vetett véget, kezében az étellel, köztük a sült paprika salátával, ami így 7-8 év távlatából teljesen elhomályosította, hogy mihez is ettük. Az a saláta tökéletes volt: édes, savanyú, sós és kellően hűsítő, úgy éreztem, mintha minden harapással közelebb kerültünk volna célunkhoz, ami aznap épp Kézdivásárhely volt. Mielőtt a főételt megpiszkáltuk volna, már újabb adag sültpaprikát rendeltünk, és boldogan konstatáltuk, hogy a pár perccel korábban „elhesegetett” kölykök fagyival a kezükben tűntek fel újra a terasz tövében. Hiába, ha nekem sült paprika saláta jut, az a minimum, hogy ők se csak kenyérrel lakjanak jól.

sült paprika.jpg

sült paprika kész pici.jpg

Hozzávalók (mértékegységek nélkül, mert ha valami, ez tényleg érzésre megy, no meg ízlésre)

  • 4-5 db húsos paprika
  • olívaolaj
  • ecet (én fehérborecetet használtam)
  • jéghideg víz
  • cukor, só
  • platni

Igazi sült paprikát is úgy van értelme készíteni, ahogy a sült padlizsánt: szabadtűzön forgatva. Ha erre nincs mód, mert mondjuk a belvárosi garzonunk kandalló nélküli, még mindig reprodukálhatjuk az “érzést”, ha beszerzünk egy platnit, a gázrózsára helyezzük, és ezen sütjük a paprikákat. (A kerámialapos tűzhellyel rendelkezőknek nincs jobb ötletem, tegyék be a sütőbe a paprikát, ahogy én is szoktam a padlizsánkrém készítésekor). Ha azonban van gázrózsánk és platnink is, tegyük rá a megmosott paprikákat, és közepes lángon, többször forgatva addig süssük őket, míg felületük legalább 80%-án harmadfokú égési sérülést nem szenvednek. Ezután tegyük tálba őket, és takarjuk le jó 10 percre, hogy aztán a párától az égett héjukat könnyen le tudjuk szedni. A dresszing, ha úgy vesszük nem egy nagy truváj: egy tálba öntünk kevés borecetet, cukrot, olívaolajat, pár evőkanál jéghideg vizet, majd az egészet jól összekeverjük. A meghámozott, kicsumázott és csíkokra vágott paprikákat ebbe a lébe tesszük, megsózzuk, meghintjük petrezselyemmel és legalább 2 órára a hűtőbe rakjuk. Ha mindent jól csináltunk és hallgattunk az érzéseinkre, az eredmény sem marad el: ezt a salátát a Fogarasi-havasok és a Szent Anna-tó látványa nélkül is gond nélkül a magunkénak érezhetjük.

PPP-krém: sült paprikás padlizsán

 Amikor a padlizsánnak és a paprikának is szezonja van, akkor egy ilyen ppp-beruházást (Paprika-Padlizsán Partnership) kár lenne kihagyni. A helyzet az, hogy Kicsirigó képtelen megunni a padlizsánkrémet, így ha be akarok vágódni nála, a padlizsánkrém egy jó kezdet ehhez. A baj az, hogy én már eléggé unom a klasszikus verziót, viszont Kicsirigónak is szeretnék a kedvében járni; ennek a csipcsup problémának az orvoslásaként született az alábbi recept. Az imádott padlizsánhoz sült, (kápia) paprikát kevertem, amitől az egész krémnek narancssárga színe és kellően édes íze lett. Csak ajánlani tudom mindenkinek: a padlizsán és a sült paprika együttes problémamegoldó képessége vitán felüli.

Hozzávalók:

  • 1 kisebb padlizsán
  • 5 db piros húsos paprika
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1-1   tk só és bors
  • ½ dl extra szűz olívaolaj
  • ½ ek citromlé (½ citrom levénél kicsit kevesebb)
  • 1 ek tahini (opcionális, épp volt otthon)
  • 1 csokor petrezselyem

Nem ajvár és nem is zakuszka: ez ppp-krém

Az étel nagyjából ugyanúgy készül, mint a sima padlizsánkrém: Egy tepsibe betesszük a megmosott és kettévágott padlizsánt, melléhelyezzük az egész paprikákat és 200 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük őket. A 20 perc alatt a paprikákat eygszer-kétszer megforgatjuk, hogy minden oldaluk szépen bebarnuljon. A sütőből kivéve a padlizsánt+paprikákat egy tálba tesszük, letakarjuk alufóliával és 5-10 percig így pihentetjük. Ennyi türelmi idő után egyrészt puszta kézzel meg tudjuk fogni a zöldséget, másrészt pedig sokkal könnyebben le tudjuk hántani a kezünkkel a paprika megsült+megbarnult héját. Miután a hámozással megvagyunk, nagyobb darabokra vágjuk a padlizsánt és a paprikákat, és a többi hozzávalóval együtt robotgépben picit összepürésítjük (ha rusztikusabban szeretnénk, apríthatjuk csak késsel is). A sült paprikának fantasztikus édeskés íze van, ezért – bár édesszájúak vagyunk – ebbe a padlizsánkrémbe egy csepp méz vagy cukor sem kell. Azonban a citromlé jól fog jönni, még jobban feldobja ezt az amúgy is könnyed és nyárias ételt, ami behűtve, kenyérre kenve, és rozéfröccsel…huhú…de jó. Ja, és hagyma sincs benne, úgyhogy abszolút felhasználóbarát.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!