Mivel tegnap már beígértem a padlizsános lasagne receptjét, így mára nem sok lehetőséget hagytam elmémnek, hogy szabadon szárnyalhasson. Pedig megfogadtam, többet nem ígérgetek felelőtlenül. Amikor a jelenlegi cégemhez jöttem állásinterjúra, és az önértékelő részhez értünk meg kellett említenem egy rossz tulajdonságom, akkor is a következőt mondtam: „Az a negatív tulajdonságom, hogy nehezen tudok nemet mondani, és túl sok mindent elvállalok” – mindezt rezzenéstelen arccal. Felvettek, azóta is itt dolgozom. Na jó, nem hiszem, hogy emiatt. Mindenesetre most addig fel nem állsz édes Fiam, amíg ezt meg nem írod. Gyerünk, a játékidőből megy: addig se tévé, se túró rudi. Szóval először is, lasagne. Így, „e” betűvel a végén, ha magáról a kajáról beszélünk, és nem csak egy db tésztalapról, ami a lasagna. Bár én ebből nem csinálnék nagy ügyet, ez nem olyan szarvas hiba, mint a vörcseszter-szósz.
Hozzávalók 5-6 személyre:
A szószhoz:
Az apróra vágott hagymát fonnyaszd meg szépen az olajon, pár perc után tedd hozzá az aprított fokhagymát, a kápiát, majd egy levegővétel után a paradicsomsűrítményt és öntsd fel borral. Amint elfőtt az alkohol, töltsd magadnak is, és tedd bele a konzerv paradicsomot. (Ne a borba!) Sózd, borsozd, cukrozd, fedd le, takarék, fél óra, végén zöldfűszer aprítva. Most vedd elő a lasagne lapokat, és lassan lobogó vízben főzd félpuhára. De vigyázz, egy durumlisztből készült száraztésztalap k.rvára szeret összeragadni a vízben. Ha már nem kemény, de még picit átlátszó a tésztalap, vedd ki a vízből. A megmosott padlizsánt vedd a bal kezedbe, és a jobb kezedben legyen egy éles kés (balkezeseknél fordítva): most vágj minél vékonyabb, max pár mm-es szeleteket belőle.
A sütőtál aljára jön egy löttyintésnyi olívaolaj, kezeddel elkened szépen, maradékot köténybe. Erre jön egy réteg tésztalap egymás mellé, majd a vékony szelet padlizsánok (nyersen!), erre a paradicsomszósz, végül pár kanálnyi joghurt. Ezt még kétszer biztosan, de lehet, hogy háromszor is megismétled ebben a sorrendben, amíg minden elfogy az edényekből és a vágódeszkáról. De még félúton, két réteg közé hajszálvékony sajtszeleteket rejtesz meglepetésként. Meg persze a tetejét is sajttal zárod le, de ezt nyilván mondanom sem kell. Sütőben 30 perc lefedve, majd 5-10 percig rápirítasz a tetejére. Kiveszed, és vársz pár percet, amíg már nem fóhhó!