36 éves lettem a minap, és ezalatt a 36 év alatt még mindig nem jutottam el Amerikába. De nem panaszkodom, mert ha nagyon akartam volna, már jártam volna a szabadság földjén. Nem kötnek olyan korlátok, mint Csokit az Üvegtigrisből: ha igazán vágynék rá, elrepülnék New Yorkba, utána végig a prérin, végig a 66-os úton, és minden táblába belelőnék b*meg. De annyira egyelőre nem vágyom, vagy legalábbis várok a megfelelő pillanatra. És addig is van időm elmélkedni: olyanokról például, hogy miért van az, hogy miközben ez a kontinensnyi ország, ami a szabadság védelmezője már legalább 70 éve (és most nem a Bushi értelemben vett szabadság terjesztésére gondolok) miért van szüksége olyan társadalmi célú reklámkampányra (mégha igen ötletesek is), ami arról szól, hogy a családi fegyverarzenált dugjuk el rendesen a gyerekek elől, ha nem akarjuk, hogy elsüljön kezükben a shotgun. Vagy hogy képesek úgy eladni autentikus amerikaiként a világ legnépszerűbb gyorskajáját, mintha azt ők fedezték volna fel. Félre ne értsétek, nincs bajom az amcsikkal, sőt, irigylem az önbizalmukat és a büszkeségüket, lenne mit tanulnunk tőlük, itt, ahol egy szűk réteg azt csinál az országgal, amit akar és még az sem hozza ki az embert a sodrából, hogy a több élet alatt összespórolt pénzét egy pillanat alatt lenyúlják. Na de vissza az amcsikhoz: rögtön itt van ez a boston krémes, eredeti nevén „boston cream pie” – ami egy baromi finom édesség és mondhatjuk, hogy tényleg Boston a szülővárosa, de ha belegondolunk az egész nem több, mint egy cukrászkrémmel töltött piskóta csokimázzal leöntve. Persze én sem tudtam ezt mindig, pl. amikor még gimzanistaként faltam a Dunkin’Donuts boston krémesnek hívott fánkját, minden harapással egy falat Amerikát tömtem magamba. Hogy aztán 20 év után egy bangkoki plázában újra rátaláljak a boston krémes felejthetetlen izvilágára: krémes vanília, lágy tészta, és édes csokimáz. Nem nagy truváj, mint ahogy egy kiflibe dugott virsli sem az, mégis az a kedvenc gyorskajám. Mostantól pedig a boston krémes pite lesz az egyik kedvenc tortám, ha Ti is megsütitek, tudni fogjátok, miért.
Hozzávalók a piskótához (egy 20 centis tortaformához):
A cukrászkrémhez (Crème pâtissière)
A csokimázhoz:
A piskóta elkészítése: ugyanazt a piskótatészta receptet használtam, mint a jól bevált kókuszkocka receptemnél. Ez gyakorlatilag nem más, mint egy három tojásos egyensúlytészta, vagyis ugyanannyi vajat, cukrot és lisztet teszünk a tésztába, amennyi a tojás súlya. Ez 3 közepes tojás esetében éppen 17.5 dekát jelent minden hozzávalóból. Mivel azonban most édes lesz a vaníliakrém és a csokimáz is, ezért a cukorból egy picit kevesebbet használtam. A cukrot krémesre verjük a vajjal, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat és tovább verjük a habverővel. A lisztet egy másik tálba átszűrjük, hozzáadjuk a sütőport és a sót, majd apránként – immáron kézi hablapáttal dolgozva – elkeverjük a tojásos-vajas keverékben. Kikenünk vajjal egy kb. 20 centis sütőformát és ebbe kanalazzuk a tésztát, amit aztán 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. Ha a piskóta megsült várjuk meg, míg picit kihűl, csak ezután vágjuk félbe.
A vaníliakrém elkészítése: sok recept kész vanília pudingporral dolgozik, mi ne érjük be ennyivel, hisz olyan könnyű igazi sűrű és vaníliától illatozó „cukrászkrémet” kikeverni. Ehhez a tejet egy vastag aljú lábosban felmelegítjük a cukor felével és a kukoricakeményítővel (ha ez nincs otthon, használhatunk lisztet is, ebből egy picit majd talán több kell) és egy kikapart rúd vaníliával. Egy másik keverőtálban felverjük a tojássárgájákat a cukorral, majd ha a tej felmelegedett, hozzáöntjük a sárgáját is és lassú tűzön, állandó kevergetés mellett éppen hogy felforraljuk, amíg a vége felé a krém teljesen be nem sűrűsödik. Ha egyet buggyant, a krémet egy hideg vízben álló tálba tesszük, hogy hamar visszahűljön. Ha a krém már nem forró, a kettévágott piskóta alsó felére kenjük, persze a széleit kihagyva, hogy a tetejét rátéve ne csucsmákolódjon ki a krém, de minek is okoskodom itt, amikor ezt mindenki tudja.
A csokimáz elkészítése: egy tábla étcsokit vízgőz felett felmelegítünk, hozzácsurgatjuk a mézet, a tejszínt és egy kevés kávélikőrt (ez utóbbi nem szerepel az eredeti receptben) és krémesre keverjük majd szép lassan kanalanként a bostoni krémes torta tetejére csorgatjuk és azonnal a hűtőbe tesszük legalább 2, de inkább 3 órára, hogy a piskóta magába szívjon minden krémet alulról is, felülről is. Isten óvja Amerikát, és ha lehet, minket is!
