TOPliszt - Liszt Olivér konyhablogja

Mindenevők vagyunk - vagy mégsem? 10 étel, amit még távolról sem...

Az ember mindenevőnek született, ez tény. Nincs még a földön egy olyan élőlény (főemlős, gerinces vagy gerinctelen, ízeltlábú vagy ízetlen), akinek olyan széleskörű lenne a táplálékforrása, mint nekünk. Az evolúció (és a Teremtő) megtette a hatását, és felszerelt minket mindennel, hogy a lehető legtöbb és legkülönbözőbb táplálékot magunkhoz vehessük, és mióta lemásztunk a fáról szép lassan az egész földet meghódítottuk. Megeszünk mindent, amit a kezünkkel és a lábunkkal elérünk, meg tudunk rágni és le tudunk nyelni. Amit nem, ahhoz pedig az eszünket használjuk. Feltaláltuk a tüzet, kiváló csapatmunkával leöltük a mamutot, majd egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy hajókat építünk, amik a tenger aljáról az utolsó rákot is felszedik, amiket aztán sok ezer kilométerrel odébb fog valaki tempura bundában kisütni majd fokhagymás szószba mártva végképp eltüntetni. 2006-ban az általam igen kedvelt író-publicista Michael Pollan könyvet is írt erről, „A mindenevő dilemmája” címmel. Manapság már mindent, de tényleg mindent megeszünk, válogatás nélkül. Innen és egy frissen kapott könyvből jött az ötlet, hogy összeszedjem azt a 10 ételt, amit akkor sem vennék a számba, ha azt maga Andres Iniesta kínálná Fuenteanbillai szőlőbirtokán. Az alábbi lista, még ha idült (vagy krónikus?) undort is kelt bennem, alapvetően az emberi találékonyság újabb példája: nincs ehetetlen étel, csak kevés fantázia vagy túl sok fakszni. Na de lássuk a TOPliszt TOP10-et, tele ízeltlábúakkal és tengeri szörnyekkel.

sült tarantula

sült tarantula

Sokan azt gondolják, hogy a pókiszony elmúlik azáltal, ha megsimogatunk egy tarantulát vagy legalábbis forró olajban kisütjük. A lótúrót: egy pók kisütve is pók, és nem akarom tudni milyen hangja van annak, amikor a nyolc sült láb egyikét leválasztva a testéről a fogaimmal elmorzsolom.

lárva nyárson (vagy nyersen)

lárva nyárson

Egyes közép-ausztrál bennszülött törzsek kedvenc csemegéje a whitchetty lárva, ami fában élve pár hónap alatt szép zsírosra hízik. El sem akarom képzelni, hogy milyen lehet az állaga beleharapva, akár nyers, akár forró olajban kisütve. Előbb kapnék be 10 legyet röptében.

sült bogár

sült bogár

Annyi fekete tücsköt szedtem már ki a nógrádi ágyunkból, hogy éjjel már csak felkapcsolt lámpa mellett merek beleinni az előre kikészített pohár vízbe, nehogy egy korttyal egy nem kívánt rovart is leküldjek. Direkt pedig még véletlenül sem (érted a szóviccet?) vennék magamhoz egy szarvasbogár méretű szarvasbogarat, hiába fedezi az a havi proteinbevitelem.

tengeri uborka

tengeri uborka

Ha bárki is ért már hozzá mezítláb / ne adj Isten lépett már rá a víz alatt egy tengeri uborkára, az sosem szeretné azt a ragadós förtelmet a tányérjában látni, szójaszósz ide vagy oda, ezen a konzisztencián semmi sem segít.

tengeri sün

tengeri sün

Biztos csak a rossz emlékek miatt undorodom tőle, az első jugoszláv tengerparti nyaralásból, amikor egy halom tengeri sün vázat nejlonzacskóba csomagolva dobtam az 1300-as Daciank csomagtartójába, majd pár nappal később Apám szinte eszméletét vesztette attól a bűztől, amit a sünvázból kipárolgott és a zacsiba berohadt sós tengervíz esszenciája okozott.

péniszhal

péniszhal

Ez a „De tényleg, ezt miért kellett” kategória. Nomen est omen, fütyit nem eszünk, és slussz.

sült patkány

sült_patkány

Akár még finom is lehet, sőt, meggyőződésem, hogy ízlene a húsa. De UNDORODOM tőle, ki tudja miért. Pedig a mókusokat és a degukat úgy szeretem. 🙂

100 napos tojás

100 napos tojás

Az eddig felsoroltak közül ezaz egyetlen, amit már kóstoltam is Wang mester konyháján, de ez csak megerősített abban a meggyőződésemben, hogy helye van a top10-es listán. A 3 hónapon át érlelt kacsatojásnak a fermentálás során a fehérje borostyánbarna lesz, a sárgája pedig méregzöld. A svédek hordóban rothasztott heringjéhez tudom hasonlítani ezt az ételt: az is nagy gondossággal és sokáig készül és ugyanígy ehetetlen.

corn dog sült krumplival

koreai hotdog

Már megint ezek a hülye amcsik – gondolhatnánk, pedig nem. Az alábbi elvetemült gyorskaja a koreaiak találmánya: egy pálcikára tűzött és tésztába forgatott virslit (ez lenne eddig az amcsi corn dog) még megforgatnak egy adag sült krumpliban, amit aztán újra kisütnek forró olajban, majd jöhet rá a ketchup vagy a mustár. S miközben mindezt a szöuli diákok nagy élvezettel falják be, nekem csak azon jár az eszem, hogy milyen rútul elbántak azzal a szerencsétlen virslivel: előbb karóba húzzák, majd nyálas tésztába burkolva izzó olajba fektetik, és ha ez nem lenne elég, még a végén félig használt hasábkrumplival gyalázzák meg felismerhetetlen tetemét. Kipróbálnám-e? Akkor már inkább egy grillezett patkányt kérnék tisztelettel.

rántott tehéntőgy, a kakukktojás

tehéntőgy rántva

Másnéven Berliner Schnitzel. Mindössze annyiban különbözik bécsi névrokonától, hogy ez nem borjúcombból, hanem tehéntőgyből készül. Németország egyes területein a mai napig fogyasztják a tehén tejet adó szervét, amit vékony szeletekre vágva előbb puhára főznek (hogy elveszítse a gumis állagát) majd panírozás után kisütnek. Csak első hallásra tűnik visszataszítónak, de ha jól belegondolunk, mi magyarok a disznót a fülétől a farkáig megesszük, és ha a malacnak lenne tőgye, biztos, hogy helye lenne a magyar gasztronómia tányérján. Ezért ez nem is annyira az undor, mint inkább a kíváncsiság jeleként került fel 10-ként a listára.

Tíz tanács, hogy hogyan lehet NEM elrontani a tavaszi tekercset!

Meséltem már arról, hogy vannak olyan ételek, amikkel nem szabad kísérletezni, mert úgyis a nagyié a legjobb, és tudomásul kell venni, hogy minden progresszív konyhai huszárkodásunk ellenére valahol úgyis el fogjuk toszni a végeredményt. Én pl. ezért álltam le egy ideje a fasírtsütéssel. Vannak azonban olyan kaják, ahol az elkészítés göröngyös útját nekünk kell végigjárnunk, még ha az első pár alkalommal át is esünk minden kiálló, jól látható fagyökéren, és alattomosan megbúvó mélyedésen. Így voltam én sokáig a rizspapírral és a segítségével készített tavaszi tekerccsel. Valahol mindig elk.rtam a dolgot: hol még a feltekerés előtt, hol közben, hol meg utána. Néha a sütésnél, vagy ha már azon is túl voltam, akkor kiderült, hogy a töltelék ehetetlen. De nem adtam fel, egészen addig próbálkoztam, amíg minden banánhéjon elegánsan átlépve végül sikerült olyan tavaszi tekercset előállítanom, ami külsejével és belső értékeivel egyaránt levette a lábáról a családot. Hát íme, fogadjátok szeretettel eddigi balf.szkodásaimból merített tapasztalataimat a rizspapírhoz fűződő húzd meg – ereszd meg kapcsolatomról:

tavaszi_tekercs-magyaros töltelékkel

Tavaszi tekercs csirkés-gombás töltelékkel: háromféle (zelleres-céklás-répás) krumplipürével.

  1. A rizspapírral bánjunk gyengéden, mert amíg száraz, törékeny. Nekem néha sikerült már azzal eltörnöm, hogy kihúztam a zacskóból. A nedvességet meghálálja.
  2. Bánjunk azonban óvatosan a nedvesítéssel: a túl kevés víztől törni fog a rizspapír hajlítás közben, a túl soktól a kezünkhöz ragad az egész. Én sokáig az ujjammal meg konyhai ecsettel simogattam a rizspapírt, míg rájöttem, hogyha egyszer rendesen megmerítem egy pont akkora tálban, amiben ellepi a víz, pont megfelelő lesz az állaga.
  3. Persze a víz hőmérséklete sem mindegy: langyos, de inkább hideg vízbe mártsuk a rizslapokat és csak épphogy egyszer rendesen, nem kell őket vízbe fojtani.
  4. Nem mindegy, hogy a tölteléket hova halmozzuk a rizspapíron. Nem középre ugyebár, hanem az alsó egyharmadába. Ha négyzetes rizslapokat használunk, akkor rombusz alakba fektetve az alsó sarok közelébe kanalazzuk a tölteléket.
  5. Nem mindegy, hogy milyen módszerrel tekerjük fel a rizspapírt! A legjobb, ha először a lap alsó sarkát felhajtva félig elfedjük a tölteléket, majd a két (jobb-bal) oldalát is egészében behajtjuk és feltekerjük az egészet. Ha négyzet alakú lappal dolgozunk, akkor a feléig tekerjük fel és csak akkor hajtsuk be a két oldalát.
  6. Próbáljunk meg a levegőt a lehető legjobban kiszorítani a tekercsből, hogy a sütés során ne buborékosodjon a rollni.
  7. Nem mindegy, hogy milyen állagú a töltelék: ha túl vizes (mondjuk a zöldség sok levet ereszt), akkor sütés közben kifolyhat a víz, és az olajjal keveredve máris kész a baj. Komolyan mondom. Szóval tekercselés előtt vagy csepegtessük le a tölteléket, vagy szórjunk bele még a készítés során 1 kanál lisztet, oder aber a végén keverjünk bele 1-2 tojást.
  8. A rizspapír ragaszkodó típus. Ha feltekertünk egy lapot, a legjobb, ha rögtön a forró olajba tesszük. Ha félretesszük egy tányérra, pár perc alatt könnyen ráragadhat.
  9. Bő olajban süssünk és legyen elég forró az olaj: ez mondjuk minden olajban sütésre igaz, a tekercsre is. Ne tegyük egymáshoz a tekercseket túl közel, az eggyel fentebbi pont miatt.
  10. Ha nem fritőzben sütjük, félúton forgassuk át őket, hogy mindkét oldalt egyaránt ropogósra süljön a papír.
  11. És ha már mindennel kész vagyunk: készítsünk hozzá mártogatóst. Ha már megszenvedtünk ezért a kézre álló formáért, akkor legyen mibe tunkolnunk a kívül ropogós, belül könnyed tekercseket.
rizspapír töltése lépésről-lépésre

A képeken látható gumicukor csak illusztráció. Nem úgy a rizspapír, ami itt épp kör alakú, de éppúgy használhatunk négyzet alakút is a tekercsekhez.

Ha mindezekre odafigyelünk, nem marad el a jutalom: egy friss zöldségekkel telipakolt, könnyen ehető és mutatós vendégvárót kapunk. A tölteléket ezerféle módon elkészíthetjük, íme az én kedvenc kettőm, amit előtte egy serpenyőben előkészítek:

• klasszikus-nagyi-töltöttcsirkéje verzió: csirkemell csíkok, gomba, újhagyma, rengeteg petrezselyem, só, bors, olaj, 2-3 tojással elkeverve (a már kész hússal és gombával).

• ázsiai verzió: sárgarépa, káposzta, újhagyma, uborka (ez utóbbi csak nyersen) vékony csíkokra vágva, szezámolaj, szójaszósz, cukor, korianderzöld.

10 hozzávaló, ami nélkül nem boldogulhatsz a távol-keleti konyhában

 Régóta foglalkoztatott a téma, hogy összeszedjem azt a top 10 alapanyagot, amik számomra a távol-keleti konyha legfontosabb alkotóelemei. Olyan kézzelfogható összetevőket szedtem listába, amelyek külön-külön és együtt is elmaradhatatlan kellékei az ázsiai konyhavilágomnak. Éppen ezért be is ismerem, a cím csöppet demagóg, hiszen nem arról van szó, hogy bárki ne tudná leélni az életét halszósz nélkül, hanem arról, hogy számomra nélkülözhetetlenek ezek a hozzávalók  a konyhában, és most nem túlzok: NINCS olyan, hogy az alábbi 10 hozzávaló bármelyike is hiányozna a polcról. Na de nézzük a távol-keleti what-is-what-ot, tekintet nélkül a fontossági és abc-sorrendre:

szójaszósz: Talán a szójaszósz szorul a legkevesebb magyarázatra, már itthon is bevett ízesítő, és sok konyhában állandó bérelt helye van az erős pista mellett. (A szomorú, hogy a hazai kínai kifőzdékben is az erős pista mellett tárolják, bár lehet, hogy ez is csak egy a xenofób örbön ledzsendek közül). Maga a szósz a szójabab erjesztéséből és sózásából készül, ebből fakadóan a végtermék is igen sós. Persze szójaszószból is többféle van, a kínaiak a világos és a sötét szójaszószt is használják, míg a japánoknak is megvan a sajátjuk tamari néven, ami sötét és illatosabb szójaszósz.

funfact: A világos szójaszósz színe világosabb, és ami ennél meglepőbb, hogy valójában ez a sósabb verzió, mert ez készül a szójabab első sajtolásából. Vagyis a sötét szójaszósz a 2. sajtolás terméke, ez kevésbé sósabb, inkább édesebb és sűrűbb az állaga.

chili: egy szakavatott vájtszájú csak legyint a csili szó hallatán, hisz tudja, hogy a „chili” említésével mennyire nem árultam el semmit, hiszen ezer dolgot takarhat. Csiliből ugyanis sok van és még többféle formában kerülhet az ételbe, a legjobb persze frissen, csilipaprikaként. Aminek persze számos változata létezik, de itthon nincs akkora választék, hogy zavarba jöhetnénk. Ha nem frissen, akkor őrölve csiliporként, szárítva csiliszálként, pürésítve chilikrémként, szószként használhatjuk az ázsiai ételekbe, és használjuk is, főleg a többi kapszaicin függőnek ajánlom szeretettel!

gyömbér: A gyömbér helye megkérdőjelezhetetlen; nem az a luxus, ha tartunk otthon friss gyömbért, hanem az, ha nem, erre Keith Floyd már az elején megtanított. Én ha veszek egy nagy, húsos gyömbérgumót a piacon (amit könnyű meghámozni), akkor azt általában rögtön ledarálom robotképben, beöntöm egy kis üvegbe, és felöntöm olívaolajjal: így akár hónapokig eláll a hűtőnkben és mindig lesz a kéznél reszelt friss gyömbér. A szárított gyömbér egyébként nagyon nem hasonlít a frissen reszelt ízére és illatára, de ha csak az van otthon, hát éljünk vele.

kókusztej vagy kókuszkrém: Róla már írtam korábban, a thai konyha állandó kísérője, de az indiai fogásokban is előfordul. Egyszerre ad édes, lágy és krémes ízt az ételeknek, s habár próbáltam sokféleképpen, az ízhatása sajnos semmi mással nem helyettessíthető.

Mindkettőt a friss kókuszdió húsából nyerik: először a krémet sajtolják ki, amely sűrűbb, mint a tej, amit a krém után nyernek ki, ezért ez a hígabb és alacsonyabb zsírtartalmú. Az ázsiai és keleti boltokban sokféle márkájú kapható, de ezek sajnos ízben, állagban és minőségben nagyban tudnak különbözni egymástól. Ha a krémet nem árulják külön konzervdobozban, ez akkor is kiválik a kókusztejből, és leül a doboz aljára, ezért használat előtt mindig jól rázzuk fel a kókusztejes dobozt.

rizsbor / rizsecet: kis különbségekkel mind a japán mind a kínai konyha sűrűn használt hozzávalója (su: sushi pl. nem készülhet nélküle), amit erjesztett főtt és megőrölt rizsből készítenek. Az íze hasonlatos a száraz sherry-hez, de a legtöbb itthon használt ecetnél jóval lágyabb, kevésbé savanyú, sőt picit édeskésebb ízű. De pont ettől remekül összerakja az ázsiai konyha különböző ízeit, én a legtöbb ételben használok belőle. Itthon az ázsiai boltokban egyébként mindkét (japán és kínai) verzió is kapható. (Lábjegyzetben mondom, talán ez a tízes lista legmegtámadhatóbb pontja: a rizsecetet ugyanis akár fehérborecettel is helyettesíthetjük, ami egy kis vízzel felhígítva és cukorral édesítve hasonló hatást ad, mint az eredeti rizsecet. De ami majdnem az, az mégsem az.)

földimogyoró olaj: A keverve-sütött (stir-fry) wokos ételekhez a legjobb kísérő, az olívaolajnál ugyanis jobban bírja a magas hőkezelést, ezért az egész forróra hevített sütést is jól bírja ízvesztés nélkül. Ha nem 10-es lenne a lista, akkor még a szezámolajat is idevenném, mert ez is jellemzően ázsiai ízesítő, intenzívebb íze van a mogyoróolajnál, és azzal ellentétben ezt főleg a sütés vége felé szokták az ételekhez adni, pl. a kínai pirított tésztához.

halszósz: bizarrul hangzik és az is; a halszósz sózott, erjesztett apróhalból (gyakran szardellából) készült mártás, ahol a kis halacskákat több hónapig erjesztik fahordókban. Mivel ennyi idő alatt (+ a sótól) iszonyú koncentrált lesz az íze, ezért az ételekbe is csak 1-2 löttyintés kell. Épp ezért leginkább apró 1,5-2 decis kiszerelésben árulják, és az is sokáig kitart. Elsősorban Délkelet-Ázsiában, Thaiföldön, Vietnamban használják.

fokhagyma: A gyömbérrel együtt ezt használom fel a legtöbb féle ételhez, egyszerűen kihagyhatatlan. S bár Kína a fokhagymatermesztésben is nagyhatalom, itthon nyugodtan használjuk a magyar fokhagymát.

jázminrizs: Most már ez is egyre több boltban kapható, kimérve is, nemcsak horror áron a fancy delikát üzletekben. Egyébként megéri az árát, aki egyszer kipróbálta, érezni fogja a különbséget, még illatra is. Ez ugyanis egy hosszú szemű, fehér rizsféle, ami igazán illatos lesz megfőzve, párolva – ezért hívják illatos rizsnek is. (A jázmizrizs párolásához egyébként kevesebb víz kell: egy bögre rizshez pont másfél bögre víz kell, 10 perc főzés majd lezárva 15 perc párolás, végén villával átkeverés: ez a tökéletes illatos párolt rizs titka).

fűszerek: És el is érkeztünk a top 10-es lista logikai zsákutcájához; a 10. helyezett maga is legalább 10 összetevőből áll, de erre nem tudok nem patetikus választ adni. A távol-keleti konyha minden szépsége, sokszínűsége, a jing-jang harmóniája és ízvilága azokban a fűszerekben rejlik, amiért anno Kolumbusz is tengerre szállt. Ezek a fűszerek teszik utánozhatatlanná az indiai, thai vagy kínai konyhát, s mindegyiknek ezer meg ezer keveréke ismert. Most legyen elég annyi, hogy az én kedvenceimet a teljesség igénye nélkül felsorolom, és egy következő bejegyzésben majd külön is tisztelgek előttük:

csillagánizs, szegfűszeg, koriandermag, kardamon, fahéj, szecsuáni bors, kurkuma, koriander zöld, citromfű, római kömény, édesköménymag, szerecsendió, citromfű.

Ki-mit hiányol a listáról?

10 dolog, ami nélkül nem boldogulhatsz a konyhában

A haszontalan konyhai kellékek összegyűjtése könnyen ment, a 10 leghasznosabb listába szedése ennél jóval nagyobb falat. Mégis, mi alapján szelektáljak?  Ehhez a megfelelő kérdést kell feltenni:

– Ha egy 30 m2-es stúdióapartmanba költöznék, ahol a konyhai munkapult összesen 60 centi és ezen van a mikró is, a tároló pedig 3 fiók + felette egy szekrény, akkor melyik 10 konyhai segédeszközt vinném magammal?

A listából természetesen kihagytam a nagy háztartási gépeket, akinek nincs otthon hűtője és tűzhelye, annak az alábbi 10 dologra sincs szüksége. Az alapvető evőeszközöket (kés, villa, kanál) valamint a tányér+pohár kombót szintén kihagyom, ennyi erővel kezdhetném a felsorolást a csempézéssel vagy csatornázással. Bigott konyhafilként így is épp elég nehéz volt a választás, mintha azt kérdeznék tőlem, a 10 ujjam közül melyikre nincs szükségem. 

1. általános konyhai kés / séfkés

Nem kell ahhoz nagy gasztrománnak lenni, hogy megértsük, miért került az első helyre. Kés nélkül a konyha olyan, mint a fallabda fal nélkül. A kés az a konyhai tárgy, amit ha jól kiválasztunk, az életünk végéig elkísér minket, mint a pandorai na’vikat a repülő őshüllőjük (nem tudtam kihagyni, olyan friss még az „élmény”). A késvásárlásnál ne szívjuk a fogunkat, egy rendes szakácskés pénzbe kerül, de megéri az árát. Persze itt is el lehet szállni, hiszen vannak japán késköltemények százezer felett, de azért 10-30 ezer forint között már lehet jó kést kapni, amit kellő odafigyeléssel hosszú élet mellett is beírhatunk a végrendeletünkbe. Az ideális méretű kés (pengehossz és nyél) emberenként változik, de egy tipikus szakácskésnek kb. 20 cm hosszú a pengéje és a markolata ált. fémből vagy fából van (esetleg jobb fajta műanyagból). Ez a húsz centi nem azért kell, hogy a szakács igazán férfinak érezze magát, ez a pengehossz ahhoz szükséges, hogy a szeletelő mozgás folyamatos lehessen a vágódeszkán. 

2. vágódeszka

S már el is jutottunk a második tételhez. Ha már beszereztünk egy jó kést, akkor azzal ne a tányéron vágjuk fel a zöldséget, mert azzal ki is nyírjuk a kést. Az ideális vágódeszka fából van, és minél vastagabb, annál jobb (mondjuk 4-5 cm az ideális). Hiszen minél masszívabb, annál inkább ott marad a munkapulton, és nem kell sétálni aprítás közben. A műanyag (polipropilén) tálcák ugyan praktikusak, hiszen bedobhatjuk őket a mosogatógépbe, de az olcsóbbak hő hatására elgörbülhetnek és forogni fognak az asztalon. Egy jó fa vágódeszkát ne tegyünk a gépbe (mint ahogy fanyelű késeket se!), ezeket elég nedves konyharuhával tisztára törölni, és mehet a szeletelés. Egy profi konyhában higiéniai okokból is külön vágódeszkája van a nyers húsoknak és zöldségeknek, de ugye most stúdióapartmanban gondolkodunk.

3. duplafenekű rozsdamentes acél fazék

Ahogy a késeknél sem, itt sem mindegy, hogy mivel dolgozunk a konyhában. Ha egy edény túl olcsó, az nem véletlen, s ha túl könnyű, az sem. Egy jó fazékban van anyag, így azt rögtön éreznünk kell, mikor kezünkbe vesszük. Nagyon-nagyanyáink még főleg bikanehéz öntöttvas edényekben főzték a lucskos káposztát, aztán a 60-70-es évekkel (sajnos) divatba jöttek a sokkal könnyebb zománcozott edények, mígnem az áhított kapitalizmus meghozta a tökéletes főzőeszközt, a duplafenekű rozsdamentes acélfazekat. Amiben a több rétegből és különböző fémből álló fenekének köszönhetően valóban üvegesre lehet pirítani a hagymát (nem füstüvegesre), s amik ismerik az ideális hőelosztás fogalmát, így az étel nem csak alulról melegszik. Ma már egyébként  több helyen is kaphatóak fancy kerámia főzőedények is, ami szintén ideális választás. 

4. nyeles teflonserpenyő

A teflon az emberi kíváncsiság nagy találmánya, ha a múlt században nem vágyakoztunk volna annyira a holdra szállni, talán még most is csak vasserpenyőben sütnénk a tükörtojást. A ma kapható teflonserpenyők már teljesen hülyebiztosak, egy betanított majmot is megkérhetünk, hogy dobja össze benne a reggelit, nem lehet elrontani. A teflonserpenyő nagy előnye pedig nem is a főzés során mutatkozik meg, hanem azután. Semmi erőszak, semmi drótkefe, a teflonserpenyőt elég elsimogatni a vízben az elmosogatás helyett.

5. fakanál

A gyereknevelés mellett a konyhában is elmaradhatatlan, sőt, a keverő mozdulatokra talán még alkalmasabb, mint fenyítésre.

6. nyeles acéllábas

Ha nagyon hozzáértőnek akarunk tűnni, akkor a Vasedényben gyorsforraló után is érdeklődhetünk. Ugyanis amire én gondolok, az tulajdonképp egy nagyobb gyorsforraló. A lábas ugyebár szélesebb szájú és laposabb a fazéknál, s ebben az esetben egy nagy nyele van a két füle helyett. Ezáltal kicsit könnyebb vele bánni, és nem szaladhatunk bele olyan helyzetekbe, mikor anyázva dobjuk a mosogatóba a tűzhelyről levett fazekat. A profi nyeles lábasnak a nyele is hőálló fémből van, így a főzőlapon előpirított kacsamellet rögtön a sütőbe is bedobhatjuk.

7. merőkanál

A merőkanalat mindaddig nélkülözni tudjuk, amíg a) vagy nem készítünk semmilyen folyékony állagú ételt b) mindenből egy adagot készítünk c) nem szeretjük a buggyantott tojást. Amint e három kritériumból egyet is megszegünk, szerezzünk be egy merőkanalat, hogy ne kelljen vizespohárral kimérni a zöldborsólevest.

8. zöldséghámozó

Aki konzerven és mirelitkoszton él, jogosan felháborodhat, a zöldséghámozó nem az ő fegyvere. Pedig ott van a helye a top10-ben, jelentősen meggyorsítja a munkát, ha zöldséget kell pucolnunk, és igazán nem foglal sok helyet.

9. többlyukú reszelő

Klasszik darab, ez még a sajtos-tejfölös tésztához is kell, szóval kihagyhatatlan a konyhából. A legjobb a nagyitól örökölt 4-oldalú reszelő, mely valóban sokoldalúan felhasználható. De persze kaphatóak belőle alternatív darabok is.

10. konzervnyitó

Egy immár kétszáz éves találmány elmaradhatatlan kelléke a konzervnyitó, ami azóta sem vesztett fontosságából. Aki már járt úgy, hogy könnyes szemekkel és korgó gyomorral tartott a kezében egy kukoricakonzervet, az tudja, hogy egy ilyen kis vacak életet is menthet. 

Toplistát készíteni és rangsorolni nem könnyű. Ti mit hiányoltok a listából?

10 dolog, amire nincs szükséged a konyhádban...

A jelenlegi gasztroőrületben, amikor főműsoridőben az összes megélhetési celeb beenged minket az otthonába és vacsit főz a többi megboldogultnak, amikor már a fél országnak megmutatták igazi magyaros fogásként a Wellington bélszín helyes elkészítését, akkor azt gondolhatnánk, itt már mindenről mindent elmondtak vagy leírtak.  Ezért én olyan témát kerestem, ami talán nincs még csontig rágva, de párhuzamba hozható a fent említett tévés ámokfutással: 10 olyan konyhai kelléket próbáltam meg összegyűjteni, amikre egy átlag háztartásnak kb. annyi szüksége van, amennyire ápdét norbinak a telített zsírsavakra.

A lista annak ellenére nem volt egyszerű, hogy a felesleges konyhai termékek gagyiarzenálja kimeríthetetlen. De hát a szortírozás szubjektív, függ az egyéni főzési szokásoktól, és persze a helyi (nemzeti) konyha sajátosságaitól is. Pl. helyet kapott a listában az osztriganyitó szett, ami egy bretagne-i anyuka számára nyilván elengedhetetlen, de egy magyar konyhafiókban a sznobéria csúcsát jelenti. A listába nem vettem bele az elektromos készülékeket sem; hogy ebből összeszedjünk 10-et, elég lenne bekapcsolni valamelyik hétköznap délelőtt a tévét, a teleshop ontja magából a minden praktikát nélkülöző konyhai célszerszámokat. Szóval maradjunk csak a kézzel hajtott segédeszközöknél, a felesleges leleményesség itt is tetten érhető, s ezek a kütyük még funkciójukban is sokkal korlátoltabbak.

 Rotato express – A krumplihámozó

Gyönyörű termék ez, a fogyasztóközpontú amerikai gondolkodás emblematikus példája, a konyhai összkomfort maga, hiszen ügyes, praktikus, kézre álló és csak 19,90 $. Itthon egy ilyennel hámozni a krumplit még egy baráti bográcsozáson is ciki lenne, nem beszélve arról, hogy a potato rotato-ba csak tökéletes amerikai focilabdaszerű zöldség illeszthető, egy háztáji meteor-formájú kolompérral nem sokra menne ez az elemes csoda.

Mezzaluna

Felvágósoknak, csajozós, „összedobok egy olaszos vacsit, frissen aprított bazsalikommal” típusú embereknek kötelező a mezzaluna, vagyis (olaszul) a félhold alakjáról elnevezett zöldfűszer aprító kés. Első blikkre a megkérdőjelezhetetlen profizmus érzetét adja ez a kétnyelű, de aki átlát a szitán, hamar rájön, hogy ennek is hamar elmegy a feelingje, és egy csokor petrezselyem azért egy sima séfkéssel is felaprítható, és az még a fiókban is elfér.

Salátacentrifuga

Hatalmas találmány, ha jól megtekerjük a kurblit a tetején, akkor a frissen mosott fejessaláta lecsepegetésének idejét radikálisan lecsökkent-hetjük. Kár hogy mindezt megoldhatjuk a két kezünkbe fogott saláta szisztematikus rázogatásával is, egyrészt  a tenyerünk nem foglal akkora helyet a polcon és jobban kéznél is van.

Osztrigabontó készlet:

Ó igen, az említett osztriganyitó készlet. A fém és a fa csodás találkozása, a finoman megmunkált matt inox-nyelű osztrigakéssel való munkát össze sem lehet hasonlítani azzal a mozdulattal, ahogy a konzervnyitóval az olajos sprotni után nyúlunk. De hát valljuk be, ennél még a szusitekeréshez szükséges bambuszszőnyeggel is többre megyünk, azt legalább tányéralátétnek is használhatjuk.

Műanyag hagymaszeletelő:

Elismerem, hogy ennek a honi alapszintű konyhai tevékenységben fontos szerepe van. Egy magyar ember számára a hagymaszeletelés megkerülhetetlen, mint a spanyoloknál a szieszta, vagy a portugáloknál a sózott tőkehal. Hagyma minden tisztességes kajához kell, és a húslevest (vagy vadast) kivéve leginkább aprított formában. Ehhez nyújt segítséget az alábbi fröccsentvény, amihez elég meghámozni a hagymát és már toszogathatjuk is bélyegző mozdulatokkal a szerencsétlent. De az ég szerelmére: ha valaki nem is tanul meg soha az életben főzni, ha legalább már hagymát tud késsel aprítani, nem lesz elveszett ember, van helye a társadalomban, és tisztelni fogják a barátai, akárhányszor egy bogrács feltűnik egy kertipartin.

Azért ezt a fajta hagymaaprítót lehet stílusosan és elegánsan is használni, erre jó példa a híres “slap-chopper” videó:

Hasábburgonya szeletelő:

A hagymaszeletelő analógiájára ez a feladat is könnyen helyettesíthető lenne egy egyszerű konyhai késsel. Ha sült krumplit csinálunk  – akár az általam méltán hanyagolt fritőzben akár csak sima lábosban – az nagy mennyiségben úgyis időigényes folyamat, szóval amíg egy adag sül, addig nyugodtan csiszolhatunk késtechnikánkon a következő adag krumplin.

Homár törő

Itthon hívhatjuk akár diótörőnek is, hiszen mikorláttunk utoljára friss homárt a Lehelen? De ha már csak a dió maradt nekünk, akkor meg minek a homárollószerű fogó? Csupán elszomorít minket mikor eszünkbe jut, hogy a mi a országunkat sosem fogja már egy tenger se nyaldosni.  (és ez így is van jól, csak semmi revizionizmus! a szerk.) 

Krumplipucoló kesztyű:

A toplista első helyezettje is lehetne, ha rangsorolnánk a hiábavaló konyhai cuccokat. Ráadásul személyes kötődésem is van ehhez a gyilkos termékhez, hiszen a mi fiókunkban is lapul egy pár. Konyhai indokolatlanságát jellemzi, hogy kedvesem egy laza mozdulattal a vécépucoló szerek mellé dobta a fürdőszobában. Pedig kérem ez egy elegáns pucoló kesztyű, aminek a tenyérrészére irdatlan éles gumikristályok vannak fröccsentve, ami véresre hasítja a szerencsétlen zöldségek külső felszínét.  Egy ilyenben csak játék egy kiló krumpli meghámozása, feltéve, ha valakinek vannak kézműves hajlamai. Talán egyetlen dologra lenne valóban alkalmas, hogy az újkrumplit kicsit megborzoljuk, hiszen azt amúgy sem kell hámozni.

Hal formájú öntőtál

Teljesen értelmetlen és ízléstelen konyhai kellék. Eredetileg pástétomokhoz, terrinékhez és más, kocsonyaszerű ételekhez szoktak ilyen alumíniumtálat használni. De hacsak nem akarunk minden pénteken halpástétomot vagy halászléfagyit csinálni, akkor egy ilyen tál csak a helyet foglalja a konyhában.

Ha valaki vette a fáradságot, és végigolvasta ezt az első bejegyzést, annak az a jutalma, hogy megírhatja kommentben, hogy mi legyen a top10-es lista utolsó, 10. eleme. Esetleg egy homár-villa? Vagy egy halszálkacsipesz? Tessék, tessék, várom a tippeket!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!