Az ember mindenevőnek született, ez tény. Nincs még a földön egy olyan élőlény (főemlős, gerinces vagy gerinctelen, ízeltlábú vagy ízetlen), akinek olyan széleskörű lenne a táplálékforrása, mint nekünk. Az evolúció (és a Teremtő) megtette a hatását, és felszerelt minket mindennel, hogy a lehető legtöbb és legkülönbözőbb táplálékot magunkhoz vehessük, és mióta lemásztunk a fáról szép lassan az egész földet meghódítottuk. Megeszünk mindent, amit a kezünkkel és a lábunkkal elérünk, meg tudunk rágni és le tudunk nyelni. Amit nem, ahhoz pedig az eszünket használjuk. Feltaláltuk a tüzet, kiváló csapatmunkával leöltük a mamutot, majd egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy hajókat építünk, amik a tenger aljáról az utolsó rákot is felszedik, amiket aztán sok ezer kilométerrel odébb fog valaki tempura bundában kisütni majd fokhagymás szószba mártva végképp eltüntetni. 2006-ban az általam igen kedvelt író-publicista Michael Pollan könyvet is írt erről, „A mindenevő dilemmája” címmel. Manapság már mindent, de tényleg mindent megeszünk, válogatás nélkül. Innen és egy frissen kapott könyvből jött az ötlet, hogy összeszedjem azt a 10 ételt, amit akkor sem vennék a számba, ha azt maga Andres Iniesta kínálná Fuenteanbillai szőlőbirtokán. Az alábbi lista, még ha idült (vagy krónikus?) undort is kelt bennem, alapvetően az emberi találékonyság újabb példája: nincs ehetetlen étel, csak kevés fantázia vagy túl sok fakszni. Na de lássuk a TOPliszt TOP10-et, tele ízeltlábúakkal és tengeri szörnyekkel.
sült tarantula
Sokan azt gondolják, hogy a pókiszony elmúlik azáltal, ha megsimogatunk egy tarantulát vagy legalábbis forró olajban kisütjük. A lótúrót: egy pók kisütve is pók, és nem akarom tudni milyen hangja van annak, amikor a nyolc sült láb egyikét leválasztva a testéről a fogaimmal elmorzsolom.
lárva nyárson (vagy nyersen)
Egyes közép-ausztrál bennszülött törzsek kedvenc csemegéje a whitchetty lárva, ami fában élve pár hónap alatt szép zsírosra hízik. El sem akarom képzelni, hogy milyen lehet az állaga beleharapva, akár nyers, akár forró olajban kisütve. Előbb kapnék be 10 legyet röptében.
sült bogár
Annyi fekete tücsköt szedtem már ki a nógrádi ágyunkból, hogy éjjel már csak felkapcsolt lámpa mellett merek beleinni az előre kikészített pohár vízbe, nehogy egy korttyal egy nem kívánt rovart is leküldjek. Direkt pedig még véletlenül sem (érted a szóviccet?) vennék magamhoz egy szarvasbogár méretű szarvasbogarat, hiába fedezi az a havi proteinbevitelem.
tengeri uborka
Ha bárki is ért már hozzá mezítláb / ne adj Isten lépett már rá a víz alatt egy tengeri uborkára, az sosem szeretné azt a ragadós förtelmet a tányérjában látni, szójaszósz ide vagy oda, ezen a konzisztencián semmi sem segít.
tengeri sün
Biztos csak a rossz emlékek miatt undorodom tőle, az első jugoszláv tengerparti nyaralásból, amikor egy halom tengeri sün vázat nejlonzacskóba csomagolva dobtam az 1300-as Daciank csomagtartójába, majd pár nappal később Apám szinte eszméletét vesztette attól a bűztől, amit a sünvázból kipárolgott és a zacsiba berohadt sós tengervíz esszenciája okozott.
péniszhal
Ez a „De tényleg, ezt miért kellett” kategória. Nomen est omen, fütyit nem eszünk, és slussz.
sült patkány
Akár még finom is lehet, sőt, meggyőződésem, hogy ízlene a húsa. De UNDORODOM tőle, ki tudja miért. Pedig a mókusokat és a degukat úgy szeretem. 🙂
100 napos tojás
Az eddig felsoroltak közül ezaz egyetlen, amit már kóstoltam is Wang mester konyháján, de ez csak megerősített abban a meggyőződésemben, hogy helye van a top10-es listán. A 3 hónapon át érlelt kacsatojásnak a fermentálás során a fehérje borostyánbarna lesz, a sárgája pedig méregzöld. A svédek hordóban rothasztott heringjéhez tudom hasonlítani ezt az ételt: az is nagy gondossággal és sokáig készül és ugyanígy ehetetlen.
corn dog sült krumplival
Már megint ezek a hülye amcsik – gondolhatnánk, pedig nem. Az alábbi elvetemült gyorskaja a koreaiak találmánya: egy pálcikára tűzött és tésztába forgatott virslit (ez lenne eddig az amcsi corn dog) még megforgatnak egy adag sült krumpliban, amit aztán újra kisütnek forró olajban, majd jöhet rá a ketchup vagy a mustár. S miközben mindezt a szöuli diákok nagy élvezettel falják be, nekem csak azon jár az eszem, hogy milyen rútul elbántak azzal a szerencsétlen virslivel: előbb karóba húzzák, majd nyálas tésztába burkolva izzó olajba fektetik, és ha ez nem lenne elég, még a végén félig használt hasábkrumplival gyalázzák meg felismerhetetlen tetemét. Kipróbálnám-e? Akkor már inkább egy grillezett patkányt kérnék tisztelettel.
rántott tehéntőgy, a kakukktojás
Másnéven Berliner Schnitzel. Mindössze annyiban különbözik bécsi névrokonától, hogy ez nem borjúcombból, hanem tehéntőgyből készül. Németország egyes területein a mai napig fogyasztják a tehén tejet adó szervét, amit vékony szeletekre vágva előbb puhára főznek (hogy elveszítse a gumis állagát) majd panírozás után kisütnek. Csak első hallásra tűnik visszataszítónak, de ha jól belegondolunk, mi magyarok a disznót a fülétől a farkáig megesszük, és ha a malacnak lenne tőgye, biztos, hogy helye lenne a magyar gasztronómia tányérján. Ezért ez nem is annyira az undor, mint inkább a kíváncsiság jeleként került fel 10-ként a listára.
Ó igen, az említett osztriganyitó készlet. A fém és a fa csodás találkozása, a finoman megmunkált matt inox-nyelű osztrigakéssel való munkát össze sem lehet hasonlítani azzal a mozdulattal, ahogy a konzervnyitóval az olajos sprotni után nyúlunk. De hát valljuk be, ennél még a szusitekeréshez szükséges bambuszszőnyeggel is többre megyünk, azt legalább tányéralátétnek is használhatjuk.
Hasábburgonya szeletelő:
A toplista első helyezettje is lehetne, ha rangsorolnánk a hiábavaló konyhai cuccokat. Ráadásul személyes kötődésem is van ehhez a gyilkos termékhez, hiszen a mi fiókunkban is lapul egy pár. Konyhai indokolatlanságát jellemzi, hogy kedvesem egy laza mozdulattal a vécépucoló szerek mellé dobta a fürdőszobában. Pedig kérem ez egy elegáns pucoló kesztyű, aminek a tenyérrészére irdatlan éles gumikristályok vannak fröccsentve, ami véresre hasítja a szerencsétlen zöldségek külső felszínét.
Legutóbbi hozzászólások