TOPliszt - Liszt Olivér konyhablogja

Pad thai, Thaiföld hortobágyi palacsintája

Liszt Olivér

2012. May. 02.

Hozzászólások (1)

Mondhatnám, hogy a thai konyha nemzetközi népszerűsége a magyaréval vetekszik, de ez legalább akkora hazafias ferdítés lenne, mint azt gondolni, hogy a magyar borok messze földön híresek, vagy épp azzal kérkedni, hogy Magyarországon a legmagasabb az egy főre jutó Nobel-díjasok száma. Anélkül, hogy konkrét számokkal tudnám alátámasztani, biztos vagyok benne, hogy a nagyvilágban ezerszer több helyen lehet pad thaihoz jutni, mint a mi „well known” húsos palacsintánkhoz. Ha már hasonlítgatunk, maradjunk inkább annyiban, hogy a hortobágyi palacsinta a Kárpátok pad thaija. De mi is az a pad thai és ez az egész hortobágyi párhuzam? A pad thai a thai konyha talán legismertebb egytálétele, olyan mint a japánoknál a mizo, vagy Vietnamban a pho leves, de hogy még közelebbre evezzünk, mint Itáliában a pizza. De míg Olaszországban már évszázadok óta sütik a paradicsom+bazsalikom+tészta szerelmi háromszögéből született pizzát, addig a pad thait mindössze 70-80 éve sütik Dél-Kelet-Ázsiában. A pad thai létét ugyanis az 1939-ben Sziámból Thaifölddé vált ország nemzeti ételpályázatának köszönheti: ekkor találták ki, hogy mi lesz az újonnan elnevezett ország címeres eledele: egy egyszerű tésztaétel thai fűszerekkel és hozzávalókkal: rizstésztával, csirkével (vagy rákkal), tojással, pálmacukorral, tamarinddal, pálmacukorral és pörkölt mogyoróval. Nemesen egyszerű, akárcsak az étel neve, ami annyit tesz: pirított étel thai módra. (Forrás: TV Paprika magazin, májusi szám). S akárcsak a pad thai, a hortobágyi palacsinta is a felülről irányított országimázsolásból született: ez utóbbit ugyanis az 1958-as brüsszeli világkiállításra „álmodták meg” derék cocialista honfitársaink. Arra már sajnos nem gondoltak az elvtársak, hogy ez az étel igazi kétélű fegyver, ami (kis képzavarral élve) gyakran visszafelé sül el. A hortobágyi húsos palacsinta a magyar konyhaművészet egyik legnagyobb mellényúlása, de legalábbis a magyar gasztronómia zsákbamacskája: ha étteremben ezt rendeled, sosem tudod, hogy mi lesz a palacsintádban.

Hozzávalók 2 főre:

  • 15 deka rizstészta (vagy kínai tészta)
  • 10 deka csirkemell csíkokra vágva
  • 1 db vöröshagyma (még jobb a sonkahagyma)
  • 3 ek pálmacukor (de éppúgy jó a nád- vagy barnacukor)
  • 1 ek halszósz, 2 ek tamarindszósz (vagy 1 ek tamarindpaszta)
  • 3 ek olaj (nem olíva, leginkább földimogyoróolaj)
  • 2 tojás
  • mungóbabcsíra
  • 1-2 szál újhagyma
  • 1 ek pirított földimogyoró
  • fél lime leve (esetleg 1-2 ek rizsecet)
  • fél csokor korianderzöld

Ez egy klasszikus keverve-sütött wokos étel, vagyis maga a főzés pár perc, de az előkészítés hosszabb. Először is a késztésztát leöntjük forralt vízzel, és 10 percig állni hagyjuk. A csirkét apró csíkokra, a hagymát pedig vékony félkarikákra vágjuk. A cukrot összekeverjük a halszósszal és 2-3 evőkanál vízzel higított tamarindszósszal és addig keverjük, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik. A wokban felforrósítjuk az olajat, beledobjuk a hagymát majd 1 perc után a csirkemell csíkokat és körbepirítjuk. Hozzáütjük a tojásokat, és állandóan keverve omlett állagúra sütjük, majd nagy lángon hozzákeverjük a leszűrt tésztát és végül a cukros tamarindszószt. 1-2 percig együtt pirítunk minden hozzávalót, majd végül hozzáadjuk a mogyorót és meglocsoljuk a limelével. Újabb fél perc keverés után beleborítjuk a babcsírát és a csíkokra vágott újhagymát és megszórjuk frissen vágott korianderrel. A végeredmény egy sós, édes, puha és ropogós egytálétel, melyre méltán lehet büszke minden thai, tájjellegű hovatartozás nélkül.

Hasonló bejegyzések:

10 hozzávaló, ami nélkül nem boldogulhatsz a távol-keleti konyhában

Liszt Olivér

2011. Jun. 18.

Hozzászólások (0)

 Régóta foglalkoztatott a téma, hogy összeszedjem azt a top 10 alapanyagot, amik számomra a távol-keleti konyha legfontosabb alkotóelemei. Olyan kézzelfogható összetevőket szedtem listába, amelyek külön-külön és együtt is elmaradhatatlan kellékei az ázsiai konyhavilágomnak. Éppen ezért be is ismerem, a cím csöppet demagóg, hiszen nem arról van szó, hogy bárki ne tudná leélni az életét halszósz nélkül, hanem arról, hogy számomra nélkülözhetetlenek ezek a hozzávalók  a konyhában, és most nem túlzok: NINCS olyan, hogy az alábbi 10 hozzávaló bármelyike is hiányozna a polcról. Na de nézzük a távol-keleti what-is-what-ot, tekintet nélkül a fontossági és abc-sorrendre:

szójaszósz: Talán a szójaszósz szorul a legkevesebb magyarázatra, már itthon is bevett ízesítő, és sok konyhában állandó bérelt helye van az erős pista mellett. (A szomorú, hogy a hazai kínai kifőzdékben is az erős pista mellett tárolják, bár lehet, hogy ez is csak egy a xenofób örbön ledzsendek közül). Maga a szósz a szójabab erjesztéséből és sózásából készül, ebből fakadóan a végtermék is igen sós. Persze szójaszószból is többféle van, a kínaiak a világos és a sötét szójaszószt is használják, míg a japánoknak is megvan a sajátjuk tamari néven, ami sötét és illatosabb szójaszósz.

funfact: A világos szójaszósz színe világosabb, és ami ennél meglepőbb, hogy valójában ez a sósabb verzió, mert ez készül a szójabab első sajtolásából. Vagyis a sötét szójaszósz a 2. sajtolás terméke, ez kevésbé sósabb, inkább édesebb és sűrűbb az állaga.

chili: egy szakavatott vájtszájú csak legyint a csili szó hallatán, hisz tudja, hogy a „chili” említésével mennyire nem árultam el semmit, hiszen ezer dolgot takarhat. Csiliből ugyanis sok van és még többféle formában kerülhet az ételbe, a legjobb persze frissen, csilipaprikaként. Aminek persze számos változata létezik, de itthon nincs akkora választék, hogy zavarba jöhetnénk. Ha nem frissen, akkor őrölve csiliporként, szárítva csiliszálként, pürésítve chilikrémként, szószként használhatjuk az ázsiai ételekbe, és használjuk is, főleg a többi kapszaicin függőnek ajánlom szeretettel!

gyömbér: A gyömbér helye megkérdőjelezhetetlen; nem az a luxus, ha tartunk otthon friss gyömbért, hanem az, ha nem, erre Keith Floyd már az elején megtanított. Én ha veszek egy nagy, húsos gyömbérgumót a piacon (amit könnyű meghámozni), akkor azt általában rögtön ledarálom robotképben, beöntöm egy kis üvegbe, és felöntöm olívaolajjal: így akár hónapokig eláll a hűtőnkben és mindig lesz a kéznél reszelt friss gyömbér. A szárított gyömbér egyébként nagyon nem hasonlít a frissen reszelt ízére és illatára, de ha csak az van otthon, hát éljünk vele.

kókusztej vagy kókuszkrém: Róla már írtam korábban, a thai konyha állandó kísérője, de az indiai fogásokban is előfordul. Egyszerre ad édes, lágy és krémes ízt az ételeknek, s habár próbáltam sokféleképpen, az ízhatása sajnos semmi mással nem helyettessíthető.

Mindkettőt a friss kókuszdió húsából nyerik: először a krémet sajtolják ki, amely sűrűbb, mint a tej, amit a krém után nyernek ki, ezért ez a hígabb és alacsonyabb zsírtartalmú. Az ázsiai és keleti boltokban sokféle márkájú kapható, de ezek sajnos ízben, állagban és minőségben nagyban tudnak különbözni egymástól. Ha a krémet nem árulják külön konzervdobozban, ez akkor is kiválik a kókusztejből, és leül a doboz aljára, ezért használat előtt mindig jól rázzuk fel a kókusztejes dobozt.

rizsbor / rizsecet: kis különbségekkel mind a japán mind a kínai konyha sűrűn használt hozzávalója (su: sushi pl. nem készülhet nélküle), amit erjesztett főtt és megőrölt rizsből készítenek. Az íze hasonlatos a száraz sherry-hez, de a legtöbb itthon használt ecetnél jóval lágyabb, kevésbé savanyú, sőt picit édeskésebb ízű. De pont ettől remekül összerakja az ázsiai konyha különböző ízeit, én a legtöbb ételben használok belőle. Itthon az ázsiai boltokban egyébként mindkét (japán és kínai) verzió is kapható. (Lábjegyzetben mondom, talán ez a tízes lista legmegtámadhatóbb pontja: a rizsecetet ugyanis akár fehérborecettel is helyettesíthetjük, ami egy kis vízzel felhígítva és cukorral édesítve hasonló hatást ad, mint az eredeti rizsecet. De ami majdnem az, az mégsem az.)

földimogyoró olaj: A keverve-sütött (stir-fry) wokos ételekhez a legjobb kísérő, az olívaolajnál ugyanis jobban bírja a magas hőkezelést, ezért az egész forróra hevített sütést is jól bírja ízvesztés nélkül. Ha nem 10-es lenne a lista, akkor még a szezámolajat is idevenném, mert ez is jellemzően ázsiai ízesítő, intenzívebb íze van a mogyoróolajnál, és azzal ellentétben ezt főleg a sütés vége felé szokták az ételekhez adni, pl. a kínai pirított tésztához.

halszósz: bizarrul hangzik és az is; a halszósz sózott, erjesztett apróhalból (gyakran szardellából) készült mártás, ahol a kis halacskákat több hónapig erjesztik fahordókban. Mivel ennyi idő alatt (+ a sótól) iszonyú koncentrált lesz az íze, ezért az ételekbe is csak 1-2 löttyintés kell. Épp ezért leginkább apró 1,5-2 decis kiszerelésben árulják, és az is sokáig kitart. Elsősorban Délkelet-Ázsiában, Thaiföldön, Vietnamban használják.

fokhagyma: A gyömbérrel együtt ezt használom fel a legtöbb féle ételhez, egyszerűen kihagyhatatlan. S bár Kína a fokhagymatermesztésben is nagyhatalom, itthon nyugodtan használjuk a magyar fokhagymát.

jázminrizs: Most már ez is egyre több boltban kapható, kimérve is, nemcsak horror áron a fancy delikát üzletekben. Egyébként megéri az árát, aki egyszer kipróbálta, érezni fogja a különbséget, még illatra is. Ez ugyanis egy hosszú szemű, fehér rizsféle, ami igazán illatos lesz megfőzve, párolva – ezért hívják illatos rizsnek is. (A jázmizrizs párolásához egyébként kevesebb víz kell: egy bögre rizshez pont másfél bögre víz kell, 10 perc főzés majd lezárva 15 perc párolás, végén villával átkeverés: ez a tökéletes illatos párolt rizs titka).

fűszerek: És el is érkeztünk a top 10-es lista logikai zsákutcájához; a 10. helyezett maga is legalább 10 összetevőből áll, de erre nem tudok nem patetikus választ adni. A távol-keleti konyha minden szépsége, sokszínűsége, a jing-jang harmóniája és ízvilága azokban a fűszerekben rejlik, amiért anno Kolumbusz is tengerre szállt. Ezek a fűszerek teszik utánozhatatlanná az indiai, thai vagy kínai konyhát, s mindegyiknek ezer meg ezer keveréke ismert. Most legyen elég annyi, hogy az én kedvenceimet a teljesség igénye nélkül felsorolom, és egy következő bejegyzésben majd külön is tisztelgek előttük:

csillagánizs, szegfűszeg, koriandermag, kardamon, fahéj, szecsuáni bors, kurkuma, koriander zöld, citromfű, római kömény, édesköménymag, szerecsendió, citromfű.

Ki-mit hiányol a listáról?

Hasonló bejegyzések:

Ázsiai topliszt No. 2: kínai pirított tészta csirkével & fafülgombával

Liszt Olivér

2011. May. 05.

Hozzászólások (0)

 Nem régóta írom ezt a blogot, de a kezdeti lendületem máris alább hagyott, és a blogolási szokásaimat felőrölték a hétköznapok egyszerű prózai szükségletei. Egy rendes gasztroblog írásához az elhivatottságon túl a következő dolgok kellenek: szabadidő (sok-sok-sok: hiszen piacra kell menni, ami 6-kor zár, boltba kell menni, haza kell vinni, meg kell főzni, le kell fotózni, de csak világosban lehet igazán, aztán meg kell írni, közben el kell mosogatni), aztán kell ihlet, alapanyag, tiszta konyha, fényképezőgép és egy számítógép. Az elmúlt egy hónapban ezekből a dolgokból legalább egy mindig hiányzott: a témák csak gyűltek és gyűlnek azóta is a fejemben, de vagy megfőzni nem volt kedvem, vagy megírni, vagy ha már mind a kettő meg lett volna, akkor a laptop volt foglalt. Még az a szerencse, hogy – rendszeres és állandó olvasóközönség hiányában – nem tartozom elszámolással senkinek, a saját lelkiismeretemen kívül a kutyát nem izgatja, hogy mikor rakok ki új posztot. (ez persze álszent duma: valójában rettentően szomorú lennék, ha senkit nem érdekelne, hogy miket írogatok.)

Hát most a lelkivilágom megnyugtatása végett jöjjön egy újabb bejegyzés; ezt pedig ismét a nagy kedvenc  távol-keleti konyhának szentelem, pontosabban egy kínai receptnek, aminek legyen a neve:  kínai pirított tészta csirkével és zöldségekkel.

Hozzávalók 4 főre:

  • 30 deka csirkemellfilé
  • 20-25 deka kínai szárított tészta (ázsiai boltokban lehet kapni)
  • 20 deka szárított fafülgomba
  • 1 nagyobb sárgarépa
  •  ½ kaliforniai paprika
  • 1 fej vöröshagyma (hosszú szálakra vágva)
  • 3 ek szójaszósz (lehet világos vagy sötét is)
  •  ½ ek halszósz
  • 1 ek rizsecet / vagy rizsbor
  • ½ dl olaj
  • 1 fokhagyma

–          És a fűszerek:

  • 1 tk gyömbér (reszelt vagy szárított)
  • ½  tk szecsuáni bors
  • ½  tk fahéj és szegfűbors
  • ½  tk chili és 1 tk cukor
  • 1 szem csillagánizs (csak mert imádom)
  • friss korianderzöld (ha nincs, akkor persze jöhet a szárított)

Elkészítés:

Az alapszabály ugyanaz, mint a legtöbb wokos ételnél: előbb minden hozzávalót elő kell készíteni, fel kell aprítani, és csak ezután kezdhetünk neki. Először is fogjuk a szárított fafülgombát, amit a legtöbb ázsiai boltban (kivéve a cipőboltokban) lehet kapni, és ezt egy tálba tesszük, majd leöntjük forrásban lévő vízzel és állni hagyjuk. A gombának max. 1 óra kell, hogy a háromszorosára dagadjon és készen álljon a wokozásra. Ugyanígy kell eljárnunk a kínai szárított tésztával (ami csak búzalisztből, sóból és vízből áll), csak ezt elég 3-4 percig állni hagynunk, és utána már lehet is pirítani.

Az olajat felforrósítjuk a wokban, beledobjuk a fűszereket, a gyömbért és a fokhagymát, majd egy  pár másodperc után az apró csíkokra vágott csirkemellet. Meglocsoljuk 1 ek szójaszósszal és nagyobb lángon 1-2 perc alatt megpirítjuk. Ezután a húst kivesszük egy tálba, öntünk még egy kis olajat a wokba és beledobjuk a szintén vékony csíkokra vágott zöldségeket (hagymát, gombát, répát, paprikát, stb). Löttyintünk még egyet a szójaszószból és az ecetből és egy felet a halszószból, majd nem veszünk levegőt addig, amíg a halszósznak a „karakteres” illata nem száll tova az elszívó sötét bugyraiban. Kb. 3-4 perc alatt a zöldségek is megpuhulnak, ha a répát túl rössnek érezzük, akkor az egészre még locsolhatunk 1-2 ek vizet is. Ezután visszadobjuk a wokba a húst és beleöntjük a lecsepegtetett tésztát is. 1-2 perc alatt közepes lángon összeforgatjuk az egészet és a végén megszórjuk korianderrel, mert a zöld szín még hiányzik az összhanghoz, majd meglátjátok. Ha úgy van (és általában úgy van…) hogy nincs otthon friss korianderzöld, akkor még felaprított újhagymát szoktam rádobni a kész kajára. Mindez talán bonyolultnak tűnik, de az előkészületekkel együtt is fél óra alatt megvan a vacsoránk. Van kérdés? Nincs? gondoltam.

Hasonló bejegyzések:

Ázsiai topliszt 1. helyezettje: thai csirkecurry

Liszt Olivér

2011. Mar. 19.

Hozzászólások (0)

 A távol-keleti konyhához való ragaszkodásom egyetlen embernek köszönhető. Egy iszákos brit sztárszakácsnak, aki miatt 10-12 éve jó előre átlapoztam a tévéműsort, hogy egy részről se maradjak le. Aki miatt végül érdemes volt videómagnót venni, hogy minden műsorát felvehessem. Igen, ő Keith Floyd, a britek utazószakácsa (Isten nyugosztalja), akinek egyszerűen nem lehetett ellenállni, tátott szájjal néztem minden adását a spektrumon. Olyan vehemenciával és temperamentummal látott neki minden főzésnek, amilyennel Stahl Judit legvadabb álmában sem merne; égnek álló hajjal és persze teli pohár borral, hogy a képernyő előtt ülve legszívesebben én is bor és cigaretta után nyúltam volna, „hedonizmus rulez!” jelszóval. Floyd iszonyatos sebességet diktált minden adásnál, aminek az előnye leginkább az Ázsiában forgatott műsoraiban jött elő. A keverve-sütött (stir&fry) kínai és thai ételeket hamarabb összedobta, minthogy én felírhattam volna a hozzávalókat. Kis tálkákban volt kikészítve mindig a zúzott gyömbér fokhagymával, a koriander mag és zöld, a chili, és a többi ételenként változó hozzávaló, amik aztán egy percen belül kerültek a wokba. Hisz minél kevesebb időt töltött a tűzhely mögött gőzben és olajszagban, annál több ideje maradt a borra, a tájra és az emberekre.

És ekkor én is végleg beleszerettem az ázsiai ételekbe, azon belül is leginkább a thai konyhába. A thai gasztronómiában megvan minden, ami miatt nálam a topliszt élén van: gyorsan elkészíthető és egészséges kaják friss és színes fűszerekkel, egyértelmű ízekkel (édes, csípős), és persze a megunhatatlan rizzsel. Az év minden hetében, a hét minden napján képes lennék rizst enni.  Az autentikus thai konyha elsősorban jázminrizst használ, ami itthon is beszerezhető, és érvényes rá az alapvető igazság, hogy minél többet veszünk belőle, annál olcsóbb. A kulináris kisboltban persze 3x annyiba került, mint egy sima rizs, de ázsiai boltokban vagy piacon ennél jóval olcsóban hozzájutunk, és megéri. A jázminrizs hosszúszemű, illatos rizs, kis fogalomzavarral élve, ha a thai jing-jangban a fűszeres ragu a jing, akkor a jázminrizs a jang.

Számomra az ázsiai konyha topliszt első helyezettje a thai csirke curry. Ezt az ételt nagyon egyszerű elkészíteni, ha már beszereztük a szükségek hozzávalókat, amik a következők:

  • fokhagyma: Nem csak mi szeretjük, a távol-keleti konyhák többségében elengedhetetlen hozzávaló, a legvadabb felhasználói egyébként a koreaiak.
  • chili: ebből persze Thaiföldön is több tucatot használnak, de mivel mi Pesten vagyunk, bármilyen chili paprika megteszi, persze a legjobb, ha friss és nem szárított. Az alapszabály mindig ugyanaz: minél kisebb a paprika, annál könnyfakasztóbb.
  • gyömbér: természetesen frissen reszelve, ma már bárhol kapunk friss gyömbérgyökeret (piacon vagy hipermarketben egyaránt). Drága Floyd barátunk színrelépése óta nálam mindig van otthon friss gyömbér, amit nagyobb mennyiségben megpucolok, felaprítom gépben, üvegbe töltöm és olívaolajat öntök rá, hogy sokáig elálljon a hűtőben.
  • curry: itt ebben az esetben currypor, nem paszta. A curry kifejezés meghatározásáról majd egy másik posztban, ugyanis a curry szó alatt végtelen dolgot érthetünk és értünk is. Legyen elég most annyi, hogy curry fűszert veszünk bármely boltban.
  • koriandermag: ázsiai boltokban mindenhol kapható, egészben és őrölve is.
  • korianderzöld: frissen már nehezebb beszerezni, így vagy ültetünk saját fűszernövényként, vagy szárítva vesszük, úgy azért nem olyan intenzív az íze.
  • kókusztej (min. 20%-os zsírtart.): a kókusztejet ugyanis a kókusz húsának lereszelésével és vízben való leszűrésével nyerik.
  • újhagyma: zöld szárával együtt
  • thai citromfű: ha be tudunk szerezni frisset, az a legjobb, ha nem, akkor marad a zacsis szárított. Az ételekbe a növény szárát és leveleit használjuk. Ehhez a curryhöz a zsenge levelekre van szükség.
  • csirkemell apró csíkokra vágva
  • halszósz: tulajdonképpen ez a thai só, ill. ami a kínaiaknál a szójaszósz, az a thai konyhában a halszósz. Persze vannak átfedések, mindkét ország használja mindkettőt az ételek sózása helyett. Ne ijedjünk meg, amikor először löttyintünk halszószt a wokba, enyhe eufemizmussal élve karakteres illata van, de ez a sütés alatt hamar elszáll.
  • Nádcukor (vagy barnacukor): ez opcionális. Alapjáraton a kókusztejtől már kap egy kis édeskés ízt, de akik édesebben szeretik az ételt, azok tehetnek bele egy kanállal.

Ne ijedjünk meg ennyi hozzávalótól, a legtöbbet elég egyszer nagyobb mennyiségben beszerezni, és ha ezek ott vannak a polcon, már szinte magától összeáll az étel. Ha mégsem:

Elkészítés:

A thai curry elkészítésének ¾-ed részét az előkészítés/aprítás teszi ki, az étel készre sütése wokban 5-6 perc. Ugyanis először minden hozzávalót fel kell aprítanunk, mert ha már egyszer alágyújtottunk, akkor nem lesz idő bénázni. A wokban sütést sarkítva a lagzihoz tudom hasonlítani: az ember hetekig készül a saját esküvőjére, de amint eljön a nagy nap és kezet fog az első rokonnal a templom előtt, onnantól felgyorsulnak az események, és már csak akkor nyugszik meg (jó esetben), amikor másnap felébred.

A fokhagymát, chilit, gyömbért a koriandermagokkal apróra zúzzuk mozsárban vagy késsel, előtte persze érdemes kimagozni a chilipaprikát. Fogjuk a wokot (hogy miért a wokot, arról majd egy másik posztban bővebben), ami leginkább vasból van, de lehet teflonbevonatút is kapni, beleöntjük az olajat (növényi olajat, de nem olivaolajat), és csutkára tekerjük a gázt. Ha már kellően forró az olaj, beledobjuk a fokhagymát, gyömbért, chilit és koriandermagot, majd szinte rögtön utána a felcsíkozott csirkét. Persze közben az egyik kezünkkel vadul kavargatjuk a már belehajított dolgokat. A csirkére öntünk pár csepp halszószt, s persze nem állunk le a kavarással (ha elég magas hőfokon dolgozunk, akkor az étel folyamatosan serceg és gőzölög, így a kavarást nem lehet elfelejteni). Ezután hozzáadjuk a curryt majd egy fél perc múlva már az előtte jól felrázott kókusztejet. Így főzzük még max. 1-2 percig és a végén a tűzről levéve beledobjuk az apróra vágott korianderzöldet, citromfüvet, újhagymát, és legvégül Floyd tiszteletére töltünk egy pohár száraz fehérbort. Isten áldjon Keith, és Isten áldja a derék thai embereket!

Ja igen, a második pohár előtt még főzzük meg a rizst, és arra kanalazzuk rá a csirkecurryt. Hát nem egyszerű?

Hasonló bejegyzések:

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!