Szerettem a nyolcvanas éveket, már amire emlékszem belőle, mondjuk úgy a második felére a 86-os vébétől. Kicsit unalmas és kicsit szürke volt az élet, de békés, és egyszerűen teltek a mindennapok. Ha játszani akartam, lementem a térre focizni vagy pingpongozni, ha pedig nyugati kocsikat akartam látni, Apuval kibicikliztünk a margitszigeti termálszálló elé, aminek a parkolója tele volt NSZK rendszámú autókkal. Porsche, Merci vagy BMW jeleket rajzoltam ceruzával a füzetembe, persze csak azután, hogy összenyálaztam a vezető oldali ablakot, hogy megnézhessem, „mennyi van beleírva”. Szóval békében éldegéltünk, talán azért is, mert mai szemmel akkor az emberek nagy része hasonló körülmények között élt (direkt nem írom, hogy mindenkinek volt munkája, mert ma ez a legnagyobb nosztalgikus tévedés, miszerint a kommunizmusban nem volt munkanélküliség). Ami biztos, hogy nem volt nagy fogyasztói szabadság: a magyar átlagpolgár ugyanolyan bútorok között ugyanazt itta, ugyanúgy öltözködött, ugyanolyan zenét hallgatott, ugyanazt az autót vezette, ugyanazt a tévéadást nézte. Ugyanazt a mirelitpizzát és bélszínrolót vette ugyanabban a boltban, ugyanazt a zenét hallgatta, ugyanarra a pártra szavazott (muhaha) és ugyanazt a féle hamburgert és hotdogot ette. Azt a jó kis karóba húzott óriáskiflit, benne Orsi virsli és mustár-ketchup keverékkel, amit 16 Ft-ért árultak pl. a Palatinus strand büféjében. Hogy miért tűnt el mára Pest utcáiról ez a fajta gyorskaja nem értem: olcsó volt, laktató és a tökéletesen kézhez álló, igazi streed food cucc.

Nálunk pedig ugyanúgy nézett ki minden szülinapi zsúr: átjöttek az osztálytársaim, többnyire a fiúk, majd játszós ruhában Apu vezetésével és egy szovjet bőrlabdával a hónunk alatt kimentünk a Margitszigetre focizni. Mire visszaértünk a panelba, kész is volt a vacsora: mini virslik kenyérrel, mustárral majd jöhetett a nagy kedvenc: a kókuszkocka! Ez a kókuszreszelék iránti vonzalom nem tudom mikor ívódott be a magyar közízlésbe, de meggyőződésem, hogy egész Európában nálunk a legmagasabb az egy főre jutó kókuszreszelék fogyasztás, amit ugyanolyan természetességgel eszünk, mint a nagymama baracklekvárjával megkent palacsintát. Pár napja beakadt, hogy vagy 10 éve nem ettem finom, Anyu-féle kókuszkockát, és onnantól nem volt megállás. Elővettem a legjobb piskóta receptem, feltettem olvadni az étcsokit, vettem a boltban kókuszreszeléket, és már kezdődhetett is az emléktúra.

Hozzávalók (15 db, fejenként négy harapásos kókuszkockához):

• 17,5 deka vaj
• 17,5 deka cukor
• 17,5 deka liszt
• 3 nagyobb tojás
• 2,5 kk sütőpor (picit kevesebb, mint fél csomag)
• 1 rúd vanília kikaparva (vagy 1 csomag vaníliás cukor)
• 1 csipet só
• A csokimázhoz: 15 deka cukor / kb. 1,5 dl víz / 15 deka vaj / 7-8 deka étcsoki / 1 ek rum / 1 dl tejszín

A piskótatészta elkészítése: 1) A sütőt előmelegítjük 180 fokra. 2) A kimért vajat és cukrot egy keverőtálban habverővel (gépi) 2-3 perc alatt krémesre keverünk. 3) Majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat és a vaníliát, és jól kikeverjük az egész masszát. 4) A kimért lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk a sót, és a sütőport majd több adagban a krémhez adjuk. 5 ) Ekkor már nem habverővel dolgozunk, hanem egy spatulával / kanállal szépen egyenletesen keverjük el a lisztet a tojásos-cukros masszában. 6) A nyers tésztát vajjal kikent (vagy sütőpapírral bélelt) tálba kanalazzuk, akkorába, hogy a tészta nyersen is legalább 3 centi vastag legyen. 7) Előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készül el a piskóta, amit tűpróbával ellenőrizhetünk. 8) félidőben én levettem a hőfokot 160 fokra és csak légkeverésre, hogy ne süljön túl korán barnára a tészta teteje. 9) A kész piskótát kockákra vágjuk és félretesszük hűlni a csokifürdő előtt.

A csokimáz elkészítése: Vízgőz felett egy keverőtálban felmelegítjük a cukrot annyi vízzel, amennyi ellepi. Majd hozzáadjuk a vajat és a csokit, és kézi habverővel csomómentesre keverjük. Legvégén hozzáöntjük a tejszínt is, amitől picit krémesebb és könnyedebb lesz az egész, és épphogy felforraljuk. Ha kész vagyunk, átöntjük a csokikrémet egy másik, hideg keverőtálba, ahol majd a piskótakockákat egyenként megforgatjuk. A csokifürdő után a piskótakockákat rácson hagyjuk lecsepegni, majd jöhet a legfontosabb névadó lépés: minden egyes kockát jó alaposan megforgatunk a kókuszreszelékben. Így lesz egy egyszeri csokiba mártott darab piskótából egy egész nemzedék (vagy kettő) szülinapi zsúreledele: a kókuszkocka. Éljen soká a kókuszkocka!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

Banánt Anyuka, banánt a sütibe! Torta de répa A muffin monnyon le: brownie kekszet Mindenkinek! Spenótos-brindzás quiche Fogy a magyar? Halat neki!

Ha majd egyszer híres ember leszek (étteremtulajdonos, publicista, műsorvezető), biztos meg fogják kérdezni tőlem, mikor döntöttem el, hogy a főzéssel fogok foglalkozni. És akkor veszek egy nagy levegőt, megköszönöm a riporternek, hogy feltette ezt a kérdést és belekezdek, valahogy így: „Minden Anyu konyhájában kezdődött, de az is lehet, hogy a Nagyi konyhájában. Nálunk ugyanis sokáig a konyha volt a nappali (angolul sokat mondóbb: living room – a szoba, ahol élünk). 5 éves koromig egy félkomfortos lakásban laktunk, és fürdőszoba hiányában a konyhában fürdettek minket a gáztűzhelyen melegített vízzel. Amíg Apu mosta a fültövünket a lavórban, addig Anyu vacsorát készített fél méterrel odébb. Kevés meghatározott emlékem van ezekből az időkből, mégis úgy érzem, az implicit memóriában lerakódva ezek az emlékek teszik otthonossá ma a mozgásom a konyhában. A Nagyi konyhája (ahol ma már a hathetes Borisz fiam húzza a lóbőrt) annál jobban beivódott az emlékezetbe: Nagyi lakásában a konyha volt a legelső szoba, ahová a gangról belépve eljutottunk, és a legkisebb is, mindössze 5,5 négyzetméter. De nagyjából minden itt történt, ami lényeges: itt volt a menzánk, ahol az iskola után az unokatesókkal összegyűltünk, itt tanultuk a szorzótáblát és a Weöres Sándor verseket, itt kártyáztunk, és itt beszéltük ki a szomszédokat is. Nagyinak megvolt mind a négy unoka órarendje, tudta, ki mikor jön haza ugyanabból a suliból korgó gyomorral. Tudta, ki-hogy szereti a káposztás zvekedlit, én pl. borssal és porcukorral, másik unokatestvérem csak sósan. A túrós csuszát egyenként pirította le nekünk frissen egy egyszemélyes rozsdamentes palacsintasütőben, és sosem tett mazsolát a smarniba, csak mert egyikünk nem szerette. Itt készültek a nagycsaládi ebédmenük is: a vadas marha zsemlegombóccal, a pulykaláb méretű töltött csirkecombok rizibizivel és persze a töltött káposzta hegyek. Felnőtt fejjel rejtély, hogyan tudott Nagyi egy akkora helyen 9 emberre 3 fogásos menüt összeállítani.

Aztán ahogy teltek az évek, a szükséglakásunkból panel lett, majd 11 évre rá kertes ház, amerikai konyhával, hosszú konyhapulttal, elszívóval, mosogatógéppel és általában rengeteg hellyel. Anyu nagy örömére, aki Nagyi főzőtudományát, a nyelv alá égett megszokott ízeket ötvözte jó adag kísérletező szellemmel. A Horváth Ilona szakácskönyv mellett neki már a 90-es évek közepén ott voltak a polcán az itthon kapható nemzetközi szakácskönyvek is, amiket azóta sem fél használni. Anyunak a főzés nem csak egy a szükséges mindennapi háztartási feladatlistán, hanem lehetőség is: kitalálni valami újat, kipróbálni egy még nem próbált ízkombinációt. Én pedig ahogy csak emlékszem, boldogan álltam ott mellette a konyhában és kérdeztem: mi készül. Mi lesz belőle? És utána mi lesz? És mivel esszük? És mit teszel még bele? Megkóstolhatom? Kavarhatom egy picit? Olyan volt a gáztűzhely mellett állni, mintha csak a tévét bámulnám. Teljesen le tudott kötni, ahogy ma is órákon át lennék képes főzőműsorokat nézni. Csak éppen élőben ez még tutibb: hallani a sercegést, és főleg lenyalni minden kanalat, ami a kezembe került. És persze a legjobb, ha meguntam, felmentem a szobámba és csak akkor jöttem le, ha meghallottam, ahogy Anyu felkiabál: kész az ebéééd! Három szó, ami azonnal felidézi a szülői ház akolmelegét. KÉSZ AZ EBÉD. Apátoknak is szóljatok, tette még hozzá Anyu, én meg kinyitottam a pinceajtót és leüvöltöttem Apunak. Üvölteni én is tudok – hallottam Anyum a konyhából – menj le és szólj neki. Kész az ebéd. Mi sem volt természetesebb, minthogy az asztalon gőzölög a zöldségleves citromos gombóccal és a marha barnamártással. Anyu az idők során a vendéglátást is a tökélyre fejlesztette. Ki tudja hány éve elkezdett írni egy vendégnaplót, amiben minden családi vagy baráti meghívás menüsorát feljegyzi, hogy meg véletlenül se kapják ugyanazt a rákkal töltött avokadót ugyanazok az emberek 3 év múlva. Nehogy már megszólják a vendégek a háta mögött. Ha pontozós vacsoracsatákat csinálnánk, Anyu zsinórban nyerné mind, és évekig képes lenne minden napra új és új menüsorokat kitalálni. Ez az, amit én a mai napig nem szeretek a főzésben, kitalálni, hogy mi legyen aznap az ebéd. De Anyu szerintem ezt élvezi a leginkább. Nem csoda, hogy a kezdetektől ő a blog legnagyobb olvasója, hisz ugyanakkora élvezettel szeret beszélni vagy olvasni a főzésről, mint azt nap mint nap gyakorolni.

Reményeim szerint így majd erre a bejegyzésre is rátalál, s ha így lesz, tudni fogja a válaszom: ha egyszer megkérdezik, hogy kinek köszönhetem mindezt. Hát Neki, ki másnak. Köszi az ebédet Anyu, már várom a következőt!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

Pleased to eat you, Mademoiselle Tatin Ázsiai topliszt No. 2: kínai pirított tészta csirkével & fafülgombával Ne éld az álmod, edd inkább meg: amerikai palacsinta tejkaramellával Kecskesajtos rizottó bébispenóttal Spárgaszuflé: a spárga felemelkedése és bukása

 Amíg a TV Paprika magazinnál dolgoztam, majdnem minden lapindítón azon reszeltünk, hogy vajon mennyire kell ragaszkodnunk az egyes lapszámoknál a szezonalitáshoz. Nyilván nem fogunk novemberben a spárgakrémlevesről írni, vagy februárban hideg paradicsomlevest (gaspacho) ajánlani a kedves olvasóknak, de ennél voltak sokkal kevésbé egyértelmű dolgok is: mit kezdjünk az olyan hozzávalókkal, amelyek többé-kevésbé az egész évben elérhetőek, akár hazai akár import áruként? Nem, most pont nem a banánra gondolok. Hanem például az édesburgonyára: ami a többi krumpliféléhez hasonlóan nagyjából egész évben elérhető, még ha nem is árulják minden sarkon. Vajon neheztelni fog a nyájas olvasó, ha az arcába tolunk a májusi számban egy édeskrumplis tortillát amire ingerülten továbblapoz, vagy értékelni fogja, hogy nálunk májusban nem minden a spárgáról és az újkrumpliról szól? Legyünk bevállalósak és progresszívek, vagy maradjunk a bevált Hemző Károly-Lajos Mari vonalon? Addig elmélkedtünk az ilyen és hasonló kérdéseken, míg végül úgy hozta a zélet, hogy be kell fejezzük az újság kiadását, így most már sosem fogjuk megtudni, mit gondoltak a mi drága olvasóink. Én azért a blogon megkérdem: Titeket zavar, hogy édesburgonyás quesadillárról írok májusban? Hát kell ennél lazább piknik-kaja ami mellé egyaránt passzol a sör és a fröccs? Ugye nem? Ne kelljen még egyszer megkérdeznem!

Hozzávalók (kb 8 db tortillalaphoz), recept pedig innen:

• 8 db kész tortillalap (lehet búzalisztből, de kukoricából készült is)
• 4 szem (kb 80 deka) édesburgonya, batáta (?ldiban pl. mindig kapható)
• 25 deka csirkemell
• 20 deka feta sajt
• 1 kígyóuborka
• petrezselyem
• fűszerek a csirkemell grillezéséhez: só, bors, currypor, kevés chili

Az édeskrumplikat meghámozzuk, feldaraboljuk és annyi vízben, amennyi ellepi, feltesszük főni. A batáta nem olyan, mint a sima rózsakrumpli, hogy bírná a héjában főzést. Vagyis bírja, csak attól hogy megfőtt, még nem lehet kézzel leszedni a héját. Felaprítva pedig amúgy is hamarabb megfő. Amíg a krumpli fő, megfűszerezzük a csirkemell szeleteket és kevés olívaolajon pár perc alatt meggrillezzük őket, majd alufóliával letakarva félretesszük pihenni. Ha a krumpli megfőtt, leöntjük róla a vizet, öntünk hozzá 1-2 evőkanálnyi olívaolajat és krumplinyomóval durvára pürésítjük. Egy keverőtálba téve hozzáadjuk a felkockázott fetasajtot és a felaprított petrezselymet, majd az egészet kanállal picit elkeverjük. A kész csirkemelleket vékony csíkokra vágjuk, és ugyanezt tesszük a megmosott uborkával is és kéznél hagyjuk.

Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, és beletesszük a tortillalapot (lehetőleg, akkora legyen a serpenyő, hogy a kerek tortilla hajtás nélkül pont beleférjen. Amíg a tűzön melegszik a tortillalap, az egyik felére rákanalazunk egy jó adagot az édeskrumplis-fetás töltelékből, majd a tetejére pár csík csirkemellet és uborkát helyezünk. Utána ráhajtjuk a tortillalap másik felét, finoman rányomkodjuk a töltelékre és gyors mozdulattal megfordítjuk a serpenyőben, hogy picit a másik oldalát is megpirítsuk. 2-3 perc alatt meg is vagyunk egy quesadillával, amit vagy még egyszer félbehajtunk, vagy félbevágunk, hogy a végén negyed cikkelyeket kapjunk. A batátapürétől édes és puha, az uborkától hideg és roppanós, a fetától olvadt és sós, a csirkétől pedig fűszeres lesz ez az étel, ami tényleg kiváló piknikezős, meccsnézős kaja. És ugyebár már csak 6 hét a vébé kezdésig…

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

Spárgás rizottó – zöld színskála a tányéron Azt mondta az öreg quiche… Ó, ha kókuszkocka lehetnék… Kecskesajtos rizottó bébispenóttal Boston krémes – házi vaníliakrémmel

Rántottatorta – azt hiszem ezzel a szóval illette Anyósom a spenótos quiche-t, miután jóízűen beleharapott, és tulajdonképpen nem is mondta rosszul. A legtöbb quichenek tortaformája van és valamelyest rántotta íze, lévén a töltelék nagyrészt felvert tojásból készül. Meg minden másból, amit az ember csak a kamrapolcon, a kertben vagy a hűtőben talál. Így lett ez a mostani lepény spenótos-brindzás-újhagymás: először csak a bébi spenóttól akartam megszabadulni, ami kifejezetten passzol a tojásos ételekhez, majd kiderült, hogy van brindza is a hűtőben, és amúgy a húsvét miatt újhagymával is el vagyunk látva bőven. Tucatszor készítettem már quichet ilyen-olyan töltelékkel, de csak most először csináltam az egészet végig fejből, mindenféle recept nélkül: és lehet, hogy a szemmérték szabadsága vagy a nógrádi levegő tette, de még soha nem sikerült ilyen pöpecre. El is mondom, mi volt a titka: valamilyen felindulásból, halvány emlékfoszlány egy főzőműsorból vagy egy receptújságból, mindenesetre most először sütőport is tettem a pitetésztába. Ami így végre nem csak a quiche szükséges rossz, száraz, morzsálódós alja lett, hanem méltó alátéte a zöldséges-tojásos tölteléknek.

Hiába, ha valami szépre sült, azt nem lehet nem szépre fotózni.

Hozzávalók (egy 26 cm-es torta- vagy piteformához):

• Pitetészta: 18 deka liszt / 10 deka vaj / 7 cl hideg víz / csipet só / fél kk sütőpor (ez kb 1/5-e egy zacskónak)
• Töltelék: 1 ek vaj és 2 ek olívaolaj / egy nagyobb fej hagyma / egy zacskó spenót (100 gramm) / 15 deka brindza (lehet feta is) / 3 szál újhagyma / 4 db nagyobb tojás / ha van otthon, mehet bele egy dl tejszín is, kevés só, bors

Először mindig a pitetésztával kezdjük, amihez kimérjük a hozzávalókat. A szemmérték itt nem játszik, csak a sütőpor mennyiségénél. A hideg vajat a kimért lisztbe kockázzuk / morzsoljuk, majd jöhet a só, sütőpor és egy kevés hideg víz. Az egészet kézzel, nagyon gyorsan összegyúrjuk: ha sokat pepecselnénk, a meleg kezünktől felolvadna a vaj és elkezdene a tészta ragadni. Ha összeállt a tészta, folpackba csomagolva negyed órára a fagyasztóba tesszük. Ennyi idő alatt pont el is készülünk a töltelékkel. A félkarikákra vágott hagymát a vaj-olívaolaj keverékén félüvegesre fonnyasztjuk, megsózzuk, majd jöhet is bele a spenót. 1-2 percig együtt pároljuk őket, amíg a spenót össze nem esik, majd félretesszük. A négy tojást keverőtálban felverjük, sózzuk-borsozzuk és hozzámorzsoljuk a brindzát, majd beleszórjuk a felaprított újhagymákat a zöld szárukkal együtt. Mivel a brindza elég sós, én a tojást külön nem sóztam meg, csak a fonnyasztott hagymát.

Ennyi idő alatt pont megkeményedett annyira a hűtőben a tészta, hogy egy belisztezett felületen, lisztes sodrófával könnyen, törés és ragadás nélkül formázhassuk. Mindig akkora körré nyújtsuk a tésztát, ami 2-3 centivel nagyobb a széleknél, mint a sütőforma, mert nemcsak a forma alját akarjuk kibélelni, hanem a széleit is. (És ne felejtsük: az elősütés alatt összesül a tészta, vagyis inkább hagyjuk magasabbra a peremét, mert nincs annál rosszabb, mint amikor az alacsony szélek miatt lefolyik a töltelék). Ha valahányszor pitét készítünk, a tésztát 180 fokon 12-15 perc alatt elő kell sütnünk, mielőtt ráfolyatnánk a tölteléket. A vakon sütéshez egy sütőpapírral szoktam letakarni a tésztát és rárakok egy kisebb tűzálló lábos fedőt vagy tálat, hogy sülés közben ne jöjjön fel a tészta. A tészta akkor jó, amikor már nem puha, de még nem is kezdtek el barnulni a szélei. Ekkor a sütőből kivéve egyenletesen rákanalazzuk a hagymás spenótot, és szép lassan felöntjük a felvert brindzás tojással. Ha úgy látjuk, hogy túl magasra csináltuk a tészta széleit, hozzáadhatunk még egy felvert tojást, vagy egy deci tejszínt. De nincs annál elégedettebb érzés, mint amikor az előkészített töltelék pont a tésztaszélek tetejéig ér. Ha ezzel is megvagyunk, a sütőformát nagyon óvatosan visszahelyezzük a sütőbe, és kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. A legegyszerűbben úgy ellenőrizhetjük, hogy megsült-e, hogy finoman megrázzuk a formát a sütőben: ha a töltelék már nem remeg, elzárhatjuk a sütőt. Nyitott sütőajtónál még hagyjuk hűlni egy negyed órát, mielőtt felvágnánk. Egy ilyen ételben az a jó, hogy nem kell hozzá apropó: ehetjük reggelire, ebéd előtt, uzsonnára, vacsorára, vagy épp 4 pohár bor között félúton borkorcsolyaként. Na akkor emberek, ki a kertbe tojásokat keresni: ha megvan a 4 db, neki is állhattok!

És ha még új vagy itt, gyere hozzám a facebookon!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

Azt mondta az öreg quiche… Mandulakrémes pite – a marcipán krém-yeah! Profiterol: képviselőfánk profiknak Panettone – uzsonna a magasságban Lehet kék a sajt, és lehet zöld a kört(e)…

Barca vagy Real? Sör vagy bor? Ketchup vagy mustár? Lépcső vagy lift? Felvegyem vagy hadd sírjon? Federer vagy Nadal? Meki vagy Burger King? Húszas vagy harmincas? Savas vagy mentes? Kávé vagy tea? Hason vagy háton? Jössz vagy menjek? Kemény vagy lágy? Körte vagy szilva? Szőke vagy barna? Most, vagy ráér azonnal? Itt eszi, elviszi? Hamburger vagy hot-dog? Hagymával vagy anélkül? Korsó vagy pohár? Fehér vagy vörös, netán rozé? Csillag vagy fecske? Ma fürdessünk vagy holnap? Eldöntendő kérdések sorozata, amelyekkel életünk során nap mint nap találkozunk és amikre mindig, minden helyzetben tudnunk kéne a patent választ. Ami persze nem mindig egyszerű, na nem a Barcára és a korsóra gondolok. Hanem például arra, hogy kifli legyen vagy zsemle? Én mindig is azt gondoltam, hogy a kiflinek nincs létjogosultsága, mert a kifli a pékáruk evolúciós zsákutcája, ami kihalásra van ítélve. Mert nincs semmi, ami mellette szólna (a zsemle ellenében): nehéz felvágni, nehéz megvajazni, nehéz beleerőltetni egy szelet párizsit és nehéz becsomagolni. Talán egyedül megenni könnyű, ha már odáig eljut az ember. De hát mindenkinek más tetszik és ez a sokszínűség teszi olyan gyönyörűvé az életet. Így amikor rájöttem, hogy a feleségem hardcore kiflipárti, nem maradt más választásom, mint megbarátkozni ezzel az értelmetlen péktermékkel.” Know your enemy” (ismerd meg az ellenfeled) – gondoltam magamban, mi sem egyszerűbb, megsütöm, hátha jóban leszünk. És így is lett: az alábbi rém egyszerű kifli receptet a Nők Lapja Konyha Desszert különszámából vettem, ami egyébként (félszakmai szemmel) az egyik legbelevalóbb és legklasszabb gasztro magazin, amivel az elmúlt időszakban találkoztam.

Hogy nehéz volt-e lefotózni anélkül, hogy ráfolyjon a nyálam? Igen.

Hozzávalók 8 db vajas kiflihez:

• 30 deka liszt: nálam 20 deka búzaliszt és 10 deka teljes kiőrlésű lisztből készült
• 5 deka vaj
• 2 dl langyos tej
• 4 gramm (fél csomag) száraz élesztő
• 2 tk só
• 1 tojássárgája a kenéshez

A csendéletes kompozíciókon még biztosan dolgoznom kell.

1. A lisztet kimérjük, tálba öntjük, beleszórjuk a sót és az élesztőt, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat és a langyos tejet.
2. Kézzel (vagy aki menőzne, dagasztógéppel) készre dagasztjuk, akkor vagyunk jók, ha a tészta már teljesen elválik az edény falától, illetve a munkapulttól. 5-10 perc alatt kézzel is bőven elérjük ezt az állagot.
3. A kelt tésztát letakarva melegebb helyen kb. másfél óra alatt a duplájára kelesztjük.
4. Ha már megkelt, lisztezett felületen kb. fél centi vékonyra nyújtjuk a tésztát, lehetőség szerint egy kört formálva. Ugyanis ha megvagyunk, ezt a kört kell egy éles késsel 8 egyforma cikkelyre vágnunk.
5. A cikkelyeket a vastag (széles) végétől kezdve feltekerjük egészen a csúcsáig, és úgy helyezzük egy sütőlappal kibélelt tepsibe, hogy ez a csúcsa legyen alul.
6. A végeredmény, 8 db fél (negyed?)hold alakú tésztatekercs, ami már magában hordozza egy későbbi kifli alapvető ismertető jegyeit.
7. A sütőlapon újabb fél órát pihentetjük (kelesztjük) a tésztát, ez alatt előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
8. Utolsó lépésként egy tojássárgájával alaposan bekenjük a kifliket, hogy a sülés alatt ne legyenek sápadtak és a fotón is jól mutassanak.
9. A kiflik kb. 20 perc alatt sülnek látványosan szépre-készre, és a jó hír az, hogy a répatortával ellentétben őket már nem kell pihentetni. Sőt. Hideg vajjal és házi baracklekvárral olyan reggelivel lephetjük meg a kedvesünket, hogy könny szökik a szemébe. Érdemes kipróbálni. Azóta én is a kiflikkel vagyok.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

Boston krémes – házi vaníliakrémmel Mit egyen a kismama, avagy mit főzzön a kispapa? Mondjuk makrélát! Spenótos-brindzás quiche Milliomos szelet: kemény vagy csoki! Torta de répa

avagy Karottenkuchen, ahogy a szegény német mondja. Sokan, sokféleképpen űztek már gúnyt a német nyelv kissé katonás hangvételéből, de én mindig a védelmembe vettem második, választott nyelvemet. Mert igenis, ki lehet könnyedén, szépen is ejteni azt a szót, hogy Schmetterling (=pillangó), anélkül, hogy leüvöltenénk vele partnerünk fejét. De időről-időre beleszaladok olyan szavakba, ahol elfogynak a mentségek, amikkel szemben védtelen vagyok. Ilyen a répatorta is, amit németül kiejtve legalább 3-szor rándul ökölbe az álkapcsom, hogy fejelném le rögtön az első szembejövő ajtófélfát. Karottenkuchen! – kiáltom és már látom, ahogy a barikádokon állva harcolok a rendszer ellen. Forradalmat lehet csinálni, szobrokat (vagy éppen kordonokat) lehet ledönteni ilyen csatakiáltásokkal. “Karottenkuchen! utánam testvéreim, végezzük be, amit a Sors rendelt nekünk!” – No de, térjünk vissza a konyhába, ahol is életem legjobb répatortáját sikerült összedobnom minap. Felesleges minden szó és ajánlás: egy 26 centi átmérőjű majd másfél kilós tortát két nap alatt sikerült megennünk, kb. hárman. A recept a desszert.eu-s Varga Gábor cukrásztól van, persze apró módosításokkal. Mert hát egy blogger már csak ilyen pofátlan: lenyúl egy receptet és kedvére módosítgat rajta. Unverschämt!

A színe a teljes kiőrlésű liszt és a barnacukor miatt sötétebb egy szokásos piskótatésztánál.

Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához:

• 40 deka reszelt répa
• 28 deka barna cukor (lehet fele méz is)
• 20 deka vaj (nálam 16 deka vaj mellett volt 4 deka mogyoróvaj is)
• 4 db nagyobb tojás
• 20 deka liszt (fele búzaliszt, fele teljes kiőrlésű tönkölybúza)
• 10 deka darált dió + 8 deka durvább darabokra törve
• fél tábla (5 deka) étcsoki
• 1 zacskó sütőpor (12 gramm)
• 1 tk őrölt fahéj + fél kk só
• A mázhoz: 20 deka mascarpone, 2 ek méz, ½ citrom leve

1. pucoljunk meg és reszeljünk le 40 deka répát. Figyelem, reszelve legyen 40 deka, okés?
2. Keverjük simára a cukrot (mézet) az olvasztott vajjal, elég kézi habverővel. Majd adjuk hozzá a tojásokat.
3. A dió egyik részét daráljuk le, a másik felét csak vágjuk késsel durvább darabokra.
4. Egy tálban keverjük össze a kimért lisztet + diót + sütőport + sót + fahéjat + répát.
5. Most keverjük hozzá a száraz hozzávalókhoz a barna cukros vajas-tojásos masszát és jól keverjük el az egészet
6. Majd ebbe szórjuk a fél tábla, késsel apró darabokra vágott étcsokit.
7. Végül az egészet egy előre kivajazott és liszttel finoman kiszórt, 26 cm-es (klasszikus) tortaformába kanalazzuk
8. 160 fokra előremelegített sütőben, légkeverésre állítva kb. 60 perc alatt készül el a klassisches Karottenkuchen, amit persze tűpróbával ellenőrizhetünk.
9. Ha már langyosra hűlt, a tetejére kenjünk az üdítően friss és csak enyhén édes mascarponét, majd az egészet visszatesszük a hűtőbe tovább hűlni. Akárcsak a brownie, ez is másnapra lesz a legfinomabb. Kár, hogy ilyen a világon nincs: hogy az ember megsüssön egy sütit, a légkeverés miatt az egész konyhát süti illat járja át, majd ne együnk belőle egy napig. Was soll das denn?

Guten Appetit!

(Ha Te is szereted a répát és az őszinte szavakat, gyere velem a facebookra!)

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

Profiterol: képviselőfánk profiknak Itt a szüret szezon: Sörözzünk! Milliomos szelet: kemény vagy csoki! Mit egyen a kismama, avagy mit főzzön a kispapa? Mondjuk makrélát! Kecskesajtos rizottó bébispenóttal

A cím senkit ne tévesszen meg, nem fogok profilt váltani és mostantól kéretlen terhességi illetve gyereknevelési tanácsokat osztogatni, és azt mondani, hogyha ég a kismama hasa, akkor sok haja lesz a babának, vagy hogy mikor hányszor és mennyit kell szoptatnunk. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy az elmúlt 8 hónapban aszerint próbáltam főzni itthon, hogy éppen mit kíván az én Kedvesem, pár napja már a törzsvásárlói kártyát is kiváltottam a közeli kismama áruházban, ma pedig már arról olvasgatom a szakirodalmat, hogy milyen étrend javasolt szülés után a kismamáknak, és mik a kerülendő ételek. Mint pl. a markáns és erősen fűszeres fogások. Én tudatlan pedig currys-chilis fokhagymás csirkével vártam itthon elsőszülött gyermekünk anyját a kórházból kijőve. De megtanultam a leckét, 3 napig ettem egyedül a fokhagymás csirkét, neki pedig főztem egy sokkal bababarátabb húslevest, és azóta tudom, mit enne szívesen és főleg, hogy mi az ami jót is tesz neki. Pl. a hal, ami nemcsak remek fehérjeforrás, de omega-3 zsírsavakban gazdag és A-vitamint is tartalmaz. Úgyhogy előkaptam a mélyhűtőből két mosolygós szemű makrélát, amit szokás szerint még a Metroban vettem, és nekiláttam egy igazán kismama- és bababarát étel elkészítésének sok makrélával, kevés tojással, vajjal.

Makrélák posírozás után, filézés előtt.

A makréla elkészítéséhez, ha nem előre füstöltet veszünk:

• 1 szál sárgarépa, 1 fél fej hagyma
• ½ citrom leve
• ½ dl fehérborecet vagy 2 dl fehérbor
• egész fekete bors / babérlevél

 És a halkrémhez:

• készre főtt (posírozott) makrélafilé (mindezt egyébként más hallal, pl. lazaccal is ki lehet próbálni)
• 2 db főtt tojás
• 1 db nagyobb csemegeuborka
• 5 deka vaj
• 1 ek tejföl
• 1 kk mustár
• 1 citrom leve
• só, bors fél csokor petrezselyem

A kép béna lett, de egy éhes kispapa nem sokat exponál.

Ha konyhakész, de nyers hallal dolgozunk, ahogy én is tettem, és amúgy is pástétom lesz belőle, akkor az a legegyszerűbb, ha egy „savas enyhén fűszerezett közegben” készre főzzük, vagyis posírozzuk. Ehhez felforralunk annyi vizet egy lábosban, ami a halat ellepi, hozzáöntünk kb. 2 deci fehérbort, fűszerezzük borssal, babérlevéllel, és belevágunk még egy szál répát és fél fej hagymát. Ha a posírozólé felforrt, beletesszük a halat és kb. 20-25 perc alatt készre főzzük. Ha a hal megpuhult, finoman és körültekintően lefejtjük a húsát (nehogy aztán szálkás legyen az anyatej), és a halfilét robotgépbe tesszük. Az uborka kivételével a többi hozzávalót is az aprítóba dobjuk és pár gombnyomással pürésítjük, majd kóstolás hogy elég sós-savanykás-e, és végül az uborkát is beletesszük végül aprítjuk még egy kört, hogy ez utóbbi azért darabosabb maradjon a krémben. A végeredmény egy könnyed fűszerezésű, bár kétségtelenül hal ízű halkrém, ami igazi fehérje-kalcium-A-vitamin koktél az én szülés utáni kiskedvesemnek.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

Jön a hideg, süssünk rétegesen! Mondjuk padlizsános lasagnét! Olasz topliszt TOP3: pizza, pizza, pizza Tökéletes sült csirke 10 lépésben, 5 órában, H.Blumenthal nyomában. Profiterol: képviselőfánk profiknak Laci!Konyha!: Apád beájulna

Az ember mindenevőnek született, ez tény. Nincs még a földön egy olyan élőlény (főemlős, gerinces vagy gerinctelen, ízeltlábú vagy ízetlen), akinek olyan széleskörű lenne a táplálékforrása, mint nekünk. Az evolúció (és a Teremtő) megtette a hatását, és felszerelt minket mindennel, hogy a lehető legtöbb és legkülönbözőbb táplálékot magunkhoz vehessük, és mióta lemásztunk a fáról szép lassan az egész földet meghódítottuk. Megeszünk mindent, amit a kezünkkel és a lábunkkal elérünk, meg tudunk rágni és le tudunk nyelni. Amit nem, ahhoz pedig az eszünket használjuk. Feltaláltuk a tüzet, kiváló csapatmunkával leöltük a mamutot, majd egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy hajókat építünk, amik a tenger aljáról az utolsó rákot is felszedik, amiket aztán sok ezer kilométerrel odébb fog valaki tempura bundában kisütni majd fokhagymás szószba mártva végképp eltüntetni. 2006-ban az általam igen kedvelt író-publicista Michael Pollan könyvet is írt erről, „A mindenevő dilemmája” címmel. Manapság már mindent, de tényleg mindent megeszünk, válogatás nélkül. Innen és egy frissen kapott könyvből jött az ötlet, hogy összeszedjem azt a 10 ételt, amit akkor sem vennék a számba, ha azt maga Andres Iniesta kínálná Fuenteanbillai szőlőbirtokán. Az alábbi lista, még ha idült (vagy krónikus?) undort is kelt bennem, alapvetően az emberi találékonyság újabb példája: nincs ehetetlen étel, csak kevés fantázia vagy túl sok fakszni. Na de lássuk a TOPliszt TOP10-et, tele ízeltlábúakkal és tengeri szörnyekkel.

sült tarantula

Sokan azt gondolják, hogy a pókiszony elmúlik azáltal, ha megsimogatunk egy tarantulát vagy legalábbis forró olajban kisütjük. A lótúrót: egy pók kisütve is pók, és nem akarom tudni milyen hangja van annak, amikor a nyolc sült láb egyikét leválasztva a testéről a fogaimmal elmorzsolom.

lárva nyárson (vagy nyersen)

Egyes közép-ausztrál bennszülött törzsek kedvenc csemegéje a whitchetty lárva, ami fában élve pár hónap alatt szép zsírosra hízik. El sem akarom képzelni, hogy milyen lehet az állaga beleharapva, akár nyers, akár forró olajban kisütve. Előbb kapnék be 10 legyet röptében.

sült bogár

Annyi fekete tücsköt szedtem már ki a nógrádi ágyunkból, hogy éjjel már csak felkapcsolt lámpa mellett merek beleinni az előre kikészített pohár vízbe, nehogy egy korttyal egy nem kívánt rovart is leküldjek. Direkt pedig még véletlenül sem (érted a szóviccet?) vennék magamhoz egy szarvasbogár méretű szarvasbogarat, hiába fedezi az a havi proteinbevitelem.

tengeri uborka

Ha bárki is ért már hozzá mezítláb / ne adj Isten lépett már rá a víz alatt egy tengeri uborkára, az sosem szeretné azt a ragadós förtelmet a tányérjában látni, szójaszósz ide vagy oda, ezen a konzisztencián semmi sem segít.

tengeri sün

Biztos csak a rossz emlékek miatt undorodom tőle, az első jugoszláv tengerparti nyaralásból, amikor egy halom tengeri sün vázat nejlonzacskóba csomagolva dobtam az 1300-as Daciank csomagtartójába, majd pár nappal később Apám szinte eszméletét vesztette attól a bűztől, amit a sünvázból kipárolgott és a zacsiba berohadt sós tengervíz esszenciája okozott.

péniszhal

Ez a „De tényleg, ezt miért kellett” kategória. Nomen est omen, fütyit nem eszünk, és slussz.

sült patkány

Akár még finom is lehet, sőt, meggyőződésem, hogy ízlene a húsa. De UNDORODOM tőle, ki tudja miért. Pedig a mókusokat és a degukat úgy szeretem. 🙂

100 napos tojás

Az eddig felsoroltak közül ezaz egyetlen, amit már kóstoltam is Wang mester konyháján, de ez csak megerősített abban a meggyőződésemben, hogy helye van a top10-es listán. A 3 hónapon át érlelt kacsatojásnak a fermentálás során a fehérje borostyánbarna lesz, a sárgája pedig méregzöld. A svédek hordóban rothasztott heringjéhez tudom hasonlítani ezt az ételt: az is nagy gondossággal és sokáig készül és ugyanígy ehetetlen.

corn dog sült krumplival

Már megint ezek a hülye amcsik – gondolhatnánk, pedig nem. Az alábbi elvetemült gyorskaja a koreaiak találmánya: egy pálcikára tűzött és tésztába forgatott virslit (ez lenne eddig az amcsi corn dog) még megforgatnak egy adag sült krumpliban, amit aztán újra kisütnek forró olajban, majd jöhet rá a ketchup vagy a mustár. S miközben mindezt a szöuli diákok nagy élvezettel falják be, nekem csak azon jár az eszem, hogy milyen rútul elbántak azzal a szerencsétlen virslivel: előbb karóba húzzák, majd nyálas tésztába burkolva izzó olajba fektetik, és ha ez nem lenne elég, még a végén félig használt hasábkrumplival gyalázzák meg felismerhetetlen tetemét. Kipróbálnám-e? Akkor már inkább egy grillezett patkányt kérnék tisztelettel.

rántott tehéntőgy, a kakukktojás

Másnéven Berliner Schnitzel. Mindössze annyiban különbözik bécsi névrokonától, hogy ez nem borjúcombból, hanem tehéntőgyből készül. Németország egyes területein a mai napig fogyasztják a tehén tejet adó szervét, amit vékony szeletekre vágva előbb puhára főznek (hogy elveszítse a gumis állagát) majd panírozás után kisütnek. Csak első hallásra tűnik visszataszítónak, de ha jól belegondolunk, mi magyarok a disznót a fülétől a farkáig megesszük, és ha a malacnak lenne tőgye, biztos, hogy helye lenne a magyar gasztronómia tányérján. Ezért ez nem is annyira az undor, mint inkább a kíváncsiság jeleként került fel 10-ként a listára.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

Álmaimban Amerika visszainteget: New York sajttorta No. 2 hétvégi reggeli: spanyol tortilla Olasz topliszt TOP3: pizza, pizza, pizza 10 dolog, amire nincs szükséged a konyhádban… How to dismantle a fat duck – avagy képes riport egy kacsabontásról